Minden nagyon szép ezen a fagyos videón.
És még hidegebb lesz! A Velencei-tó befagyott és korcsolyázható, a Balatontól viszont mindenkit óva intenek.
A szigligeti strandon ez már hagyomány.
És 17 milliárd forintos támogatási kerettel létrehoznának egy balatoni témaparkot is.
Másodpercenként öt köbmétert engednek ki a tóból.
Az élet olyan, mint az Indiana Jones és az elveszett figyláda fosztogatói: valahol egy állami raktár mélyén 57 éve elfeledve lapul egy 8X2 méteres, igen értékes festmény. De hogy tudta ezt kinyomozni Virág Judit? És meglesz-e valaha a kép? Kalandos történet következik.
Az ellenőrök olyan állapotú fagyasztott halat is találtak, melynek fajtáját már meg sem lehetett állapítani.
Dj Titusz és a The Immigrants zenekar énekese, Badric Adorio közös projektjében egy bolhapiacon vásárolt Super-8-as film szereplőit keresik 1981-ből.
A hiányzó személyzet miatt volt, aki csak később nyitott ki, más egyáltalán nem tudta beindítani a vállalkozását.
A részeg úszó mindent elkövetett, hogy ne tudják kihúzni a vízből.
Másfélszer annyi permetezés volt a tónál mint tavaly.
Már túl fáradt volt ahhoz, hogy egyedül elérje a partot.