Figyeljenek!
Hatalmas változás néhány másodpercben.
Oroszok jöhetnek helyettük.
Bartók Mikrokozmoszának kompozíciós technikáiról elmélkedni a gangon, miközben az ajtón egy másnapos tetovált kurva dörömböl. Dénes József: Szökésben.
Úgy volt, hogy lesz pénz, aztán nem lett. Semmire.
Vásárolj be hét közben, vedd fel a szajrét, amikor lehajtasz a sztrádáról. A Tesco végre kitalálta, hogy szabadítson fel a sorban állás, sorok között mászkálás és a többszörös átpakolgatás alól.
A kormány szerint ez azt jelenti, hogy minden nagyon jó lesz.
Hétköznap a tavalyi 17 helyett 10, hétvégén a 20 helyett csak 15 közlekedik majd. Olyan okra hivatkozik a MÁV, ami biztosan nem igaz, valószínűleg az utasok kárára spórolnak.
A viharjelzést leszarták, de a partra már nem tudtak visszatérni.
Balatonlellére például egy sem jutott.
Nagy volt az igény. Fonyódon nyitott ki az első, de jöhet még több is.