Született Gyilkosok, XVII. kerület.
A május 15-én történt balesetben ketten meghaltak, és többen megsérültek. M. Richárd ellen idén év elején titkos nyomozás folyt.
Egy baleset miatt teljesen lezárták az M7-est Polgárdinál.
A rendőrség egyelőre vizsgálja az eset körülményeit.
Rakétahordozójuk egy fülöp-szigeteki teherhajóval ütközött.
A fekete autó átsuhant a szirénázó mentők közt.
A Csévéző és a Frangepán utca sarkán történt a baleset.
Gyöngyi Krisztián fontos szerepet játszott a helyi orrszarvú-megőrzési programban.
Rájár a rúd: hátproblémái miatt eddig is bottal volt kénytelen közlekedni, most még ez is.
Reggel erre érkeztek a gyerekek, beázott az iskola.
Kemény videó egy kínai balesetről.
A két halálos áldozattal járó balesetben érintett M. Richárdot “Gyurma”, a Rogán Antal miniszter mögött feltűnő K. Konrádot pedig “Izom” fedőnéven ismerik a titkosszolgálatnál. Ugyanabban az ügyben folyt ellenük titkos nyomozás az év elején, nem látszik, hogy felelősségre vonták volna őket.
Két autóból két felismerhetetlen roncs lett.
Három gyereket kórházba vittek.