A színész a western filmezése közben véletlenül agyonlőtte az operatőrt.
Az idős férfi és az egyik néző, akire ráesett, meghalt.
A helyszínen a mentőcsapatok és pár helyi önkéntes egy kotrógép segítségével kutat a romok közt. Eddig négy túlélőt találtak.
Az áldozat a személyzet egyik tagja.
Azt mondta, azóta már beszélt Halyna Hutchins férjével, de nem tudja, „hogyan kategorizálja”, hogy milyen volt a találkozó.
Két ember megsérült.
A második kerületből szelelt el, a rendőrség keresi.
David Halls volt az, aki most egy próbán átadta a fegyvert Alec Baldwinnak, aki véletlenül agyonlőtt egy operatőrt és megsebesítette a rendezőt.
A színész közleményt adott ki, miután halálosan megsebesítette operatőrét.
Három másik autónak ment neki, az egyik fel is borult.
Biztosan nagyon korán kelt.
Nem tudják, minek, de a helyzet feszült, úgyhogy inkább Guam felé veszik az irányt.
Egy ember meghalt. A gép által húzott „Hozzám jössz feleségül?” felirat nem került elő.
Az eset még 2019-ben történt, most egy forgalomirányítót és egy mozdonyvezetőt vádolt meg az egri ügyészség.
A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint három mentőhelikopter és hat mentőautó érkezett a helyszínre.