Az egyik ló fejbe rúgta a gyereket.
A színésznő szerint nem teljesen feleltek meg a valóságnak az igazgató szavai.
A lap szerint a 34 éves férfi mellett ülő 32 éves élettársa is meghalt a balesetben.
Kábítószert találtak nála, de törvényesen szabadon engedték.
Többen megsérültek.
Egy hegyoldalba csapódott, messziről látszott a füst és a tűz.
A csütörtök óta tartó heves esőzések miatt.
Tamayo Perry több mint egy évtizede volt professzionális szörfös és vízimentő, számos filmben és sorozatban szerepelt.
Ő a nyári szezon első áldozata.
A légügyi hatóság azt is vizsgálja, hogy időjárási körülmények vezethettek-e a tragédiához.
Még csak most kezdődik az igazi strandszezon, a vízimentők viszont már nem unatkoznak.
Valószínűleg turbulencia okozta a balesetet.
Szujó Zoltán szövetségi elnök szerint az A-licencek felülvizsgálatának, a Biztonsági Bizottság megerősítésének, a soron kívüli oktatásoknak nincs közük a tragédiához. A raliszakág-vezető és a sportbírói bizottság elnöke azért mondott le, mert „belefáradtak a szövetség szemléletváltással járó konfliktusaiba”.
Jegercsik Csabát mentő vitte kórházba.
Gandalf egy csatajelenetben sérült meg.