Novajidrány foglyul ejtett egy szerencsétlenül járt lengyelt.
Az elmúlt hetekben több bejelentés is érkezett a rendőrségre.
Kristály Lehel Magyarországról vezetett haza, amikor frontálisan ütközött egy másik autóval.
Eddig 220 embert sikerül kimenteni.
Az áradások után lezúduló sziklák egy turistabuszt is eltaláltak, az utasok közül többen életüket vesztették.
Az egyik közösségi autómegosztó cég elektromos Minije szenvedett balesetet.
Elmenekült a rendőrök elől, majd árokba borult. Négy ember meghalt a balesetben.
Egy csarnok tetőablakain dolgozott, mielőtt balesetet szenvedett.
Mindenkit sikerült kimenekíteni.
A másik autót vezető harmadrendű vádlott két évet kapott, felfüggesztve.
Elesett és elvesztette az eszméletét.
A közmédia elnöke is elhatárolódott a szerkesztők döntésétől.
Hét és fél év szabadságvesztés.
Baleset lett belőle.
A vendég nem akarta köhögéssel zavarni a többieket, végül leállt a légzése is. De már jól van, ki is engedték a szombathelyi kórházból.