Az első hírek szerint agyrázkódással és zúzódásokkal megúszta.
Egy tehervonat és egy személyvonat ütközött, amin 350 utas volt.
A Dél-Olaszország partjainál elsüllyedt hajón százötvenen, de akár kétszázan is lehettek. A halottak között 12 gyerek is van.
A holttesteket folyamatosan sodorja partra a víz, ezért a halálos áldozatok száma még emelkedhet.
Ezzel mennének elébe az olyan baleseteknek, mint ami hétvégén a nagykörúton történt.
New Yorkban igazoltan működik a módszer.
Egyelőre nem tudni, kié volt, csak azt, hogy sokba került.
A 27 éves indianai Edgar Garay-t nem messze a Cabo Rojo-i világítótoronytól érte a baleset.
Három napig kutattak holttestek után a búvárok.
A megyei lap szerint egy éven belül ez a második halálos baleset ugyanitt.
A hókotró megindult a rokona felé, a színész megpróbált rá visszamászni, de beesett a jármű alá.
Két utasa súlyosan megsérült, ő karcolásokkal megúszta.
Jött egy kanyar.
Elütötte egy autó, még csak hároméves volt.
Vádat emeltek a budakeszi férfi ellen, akinek egy szüreti felvonuláson sikerült nyolcvannal nekimennie egy hintónak.