A 74 éves kanadai-amerikai férfi bálnavadászat-ellenes aktivista öt hónapig volt a grönlandi börtönben.
Japán adott ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot.
A természetvédők „kiábrándító” és „veszélyes” lépésnek tartják, hogy a tavalyi korlátozás után engedélyezik az uszonyos bálnák szigonyozását.
Szigorúbb szabályokat ígér a kormány.
Kiderült, hogy a hagyományos évi bálnavadászat nem felel meg az izlandi állatvédelmi törvény előírásainak.
Csökken a kereslet, nincs sok gazdasági haszna a tevékenységnek a halászati miniszter szerint.
Árverésekkel szeretnék megkedveltetni a fiatalabb nemzedékekkel a bálnaevést.
Az idei évre 227 bálnás kvótát tűztek ki.
Nincs rá kereslet.
Kilépnek a bálnavadászatot korlátozó nemzetközi egyezményből.
A 80-as évek óta szeretnék folytatni, de eddig is trükköztek a tilalommal.
Kifogják, megvizsgálják őket, majd a húsukat eladják ételnek. Tudományos célból.
Bár van rá kvótájuk, de túl költséges lett, ezért elengedik a dolgot.
Évtizedek alatt több ezer bálnát mentettek meg, de már nem bírják a versenyt a katonai eszközöket is bevető japán vadászokkal szemben.
Hiába a nemzetközi nyomás, "tudományos" célokból teljesítették a kvótájukat.