Banglades 168 millió lakosából 140-nél áramszünet van.
Több millió ember pedig fedél nélkül maradt.
Az áldozatok száma még növekedhet, teljes a káosz a helyszínen. Még az sem világos, mi robbant.
Legalább 57 ember meghalt.
A kompon több mint 50-en utaztak.
A külügyminiszter megfogalmazása szerint ezzel „hozzájáruljunk ahhoz, hogy az emberek a világ azon táján is nagyobb biztonságban legyenek”
Arra hivatkoztak, hogy gondot jelent nekik a szomszédos Mianmarból elmenekült rohingya menekültek százezreinek ellátása is.
Csütörtök éjjel csaptak fel a lángok Dakkához közel, a Hashem Élelmiszer és Üdítőgyárban.
Tulajdonosa reméli, Rani bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe.
45 ezer ember maradt fedél nélkül.
Tashnuva Anan Shishir az ország 1,5 millió transznemű emberének ad reményt ezzel az úttörő lépéssel.
A királyságban gyakoriak a vendégmunkások ellen elkövetett bántalmazások, ez az első eset, hogy egy szaúdi állampolgárt ítéltek halálra ilyen ügyben.
A férfi Bangladesből szökött el, bátyja a helyi hadsereg vezetője. Évekig körözte az Interpol, most otthoni kapcsolatait kihasználva gazdagodik.
Több száz épület megsemmisült, ezrek vesztették el a fedelet a fejük felől.
Egy ultraiszlamista csoport ultimátumot adott a bangladesi vezetésnek, hogy 24 órán belül szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat Franciaországgal.