bankpánik

Bankroham ma már nem tömött utcai sorokkal, hanem a Twitteren és a telefonos alkalmazásokkal történik

Az amerikai Silicon Valley Bank csődje arra mindenképp jó volt, hogy megmutassa, a digitális eszközök terjedésével mennyire elszakadt egymástól, ahogy az ügyfelek bankolhatnak, és ahogy a hatóságok képesek lehetnek közbelépni egy bankpánik idején.

Horváth Bence
gazdaság

A Credit Suisse esete is mutatja, mennyivel felkészültebb az európai bankpiac egy válság megelőzésére, mint 2008-ban

Az európai bankszabályozók 10 éve arra készülnek, hogy ne fordulhasson elő bankválság Európában, a Credit Suisse esete pedig megmutatta, hogy hajlandóak komoly lépéseket is tenni ezért. A 444-nek nyilatkozó elemzők szerint kicsi a válság esélye, még ha a pánik nem is biztos, hogy véget ért.

Csurgó Dénes
gazdaság

Már az államosítás is felmerült, végül drámai 48 óra után a legnagyobb riválisa veheti meg a Credit Suisse-t

Filmdrámákba illő fordulatok után a svájci jegybank kijárta, hogy az UBS vegye meg a botrányok sújtotta svájci bankot.

Horváth Bence
gazdaság

Feljelentést tesz a Nemzeti Bank a DK-s Varju László ellen „rémhírterjesztés” miatt

A DK képviselője pénteken nyilatkozta egy pártrendezvényen, hogy a magyar emberek félretett pénzéből próbálhatja meg feltölteni az államkasszát a kormány.

Solti Hanna
PÉNZ

Kocsis Máté feljelenti azokat a lapokat, amik beszámolnak Varju László sajtótájékoztatójáról

A Fidesz frakcióvezetője rémhírnek tartja, hogy meg akarnák valósítani Matolcsy megtakarításos ötletét.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Nem érti az amerikai követség, milyen kormánybuktatási kísérletről beszél Matolcsy György

A jegybankelnök szerint egy hatalmas NATO-szövetséges tagország 2014-ben megpróbálta behálózni a jegybankot, hogy megdöntse a kormányt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az orosz titkosszolgálat szerint hétfőn egy külföldi hatalom megpróbálhatja bedönteni az orosz bankrendszert

Attól tartanak, hogy sms-üzenetekben és a közösségi médiában fogják terjeszteni, hogy néhány bank csődközelben van, így akarván bankpánikot kelteni.

Király András
külföld

Ha Ciprasz hatalmon marad, akkor is elbukott

A Sziriza eddigi eredménye: sikerült az éledező görög gazdaságot is letaposni, a semmiért cserébe.

kasnyikm
gazdaság

A görögök rájöttek, hogy mi az, ami még a vasárnapi zárva tartásnál is jobban felpörgeti a boltok forgalmát

A bankpánik! Az unortodox gazdaságélénkítés legújabb eszköze, az emberek úgy vásárolják az üzemanyagot, a gyógyszert és a tartós élelmiszereket, mintha nem lenne holnap.

kasnyikm
gazdaság

Terjed a bolgár bankpánik, újabb pénzintézetet rohamoznak az ügyfelek

Támadás, spekuláció, rémhírterjesztés. Eloligarchásodás, korrupció. Rettenetes dolgok vannak. Alig hiszi az ember.

Uj Péter
gazdaság

Semmi pánik, mindenki nyugodjon meg! – mondja a bolgár jegybank

Bankpánik Szófiában, megrohanták a betétesek az egyik legnagyobb kerskedelmi bankot. Az OTP helyi pozíciója stabil. A kormány a helyén van.

Uj Péter
gazdaság