bankrendszer

A lett bankrendszer került egy gyilkossági per középpontjába

Egy adósságrendező ügyvéd bizonyítékokat fedezett fel az LPB banknál folyó állítólagos pénzmosásról, ezért ölethették meg.

Herczeg Márk
bűnügy

Őrült hétvége után, hétfő hajnali 3:20-kor dőlt el a összeomlott amerikai nagybank sorsa

A First Republic bedőlése után a legnagyobb amerikai bank még nagyobb lett. Ezt előzetesen biztos nem akarták volna Washingtonban, de kialakult helyzetben valószínűleg senkinek nem volt jobb ötlete. Az igazi kérdés persze az, hogy ezzel tényleg vége van-e a 2023-as bankválságnak.

Horváth Bence
gazdaság

A Credit Suisse esete is mutatja, mennyivel felkészültebb az európai bankpiac egy válság megelőzésére, mint 2008-ban

Az európai bankszabályozók 10 éve arra készülnek, hogy ne fordulhasson elő bankválság Európában, a Credit Suisse esete pedig megmutatta, hogy hajlandóak komoly lépéseket is tenni ezért. A 444-nek nyilatkozó elemzők szerint kicsi a válság esélye, még ha a pánik nem is biztos, hogy véget ért.

Csurgó Dénes
gazdaság

Klasszikus bankroham vitte földre a techvilág legkedveltebb bankját

A hétvége óta a nagy kérdés, hogy a Silicon Valley Bank csődje magával ránthat-e más bankokat. Az amerikai kormány határozott lépésekkel akadályozná ezt meg, de nehezíti a helyzetüket, hogy elég feszült környezetben kell nyugalmat sugározniuk.

Horváth Bence
külföld

A Bankszövetségnek nagyon nem tetszik, hogy a kormány a kamatstop féléves meghosszabbításáról döntött

Szerintük a döntés 70 milliárd forintos veszteséget okoz a szektornak, miközben több tízezer olyan hitelfelvevő részesül a bankok kárára a kamatstopból, akik nem szorulnak rá erre a védelemre.

Horváth Bence
gazdaság

Csányi Sándor vagyona egy nap alatt 11 milliárd forinttal csökkent az OTP zuhanása miatt

A Rahimkulov testvérek még rosszabbul jártak.

Herczeg Márk
gazdaság

A hitelmoratórium olyan, mint egy kukta, növeljük a hőmérsékletet, aztán év végén megnézzük, mi van a fedő alatt

A magyar bankrendszert sokkal jobb állapotban érte ez a válság, mint az előző, erről beszélgetett hét magyarországi bank vezetője egy konferencián. Arra számítanak, hogy a moratórium után sem lesz sokkal nagyobb a nemteljesítő hitelek aránya.

Csurgó Dénes
gazdaság

A svájciak nemet mondtak a bankrendszer alapjainak megváltoztatására

A népszavazáson nagy arányban döntöttek úgy, hogy maradjon minden a régiben.

Horváth Bence
külföld

Svájcban ma a nép gyökeresen felforgathatja a bankrendszert

A svájciak arról szavaznak, hogy megvonják a bankok pénztermelési jogát. Svájc mindegyik vezető pártja ellenzi a javaslatot, ahogy a cégek és a bankok is. Az online szerencsejáték szigorításáról is dönthetnek.

Herczeg Márk
külföld

Csányi: Egy-két éven belül 5-6 bankot is vehet az OTP

A Budapest Bankról azt mondta, ha el akarnák adni, átgondolnák a lehetőségeket, de az a bank nem tartozik a kiemelt célpontjaik közé.

Herczeg Márk
gazdaság

Olyan profit volt a magyar bankoknál, mint még soha

Hat ínséges év után végre újra pénzben úszkálnak a bankjaink.

kasnyikm
gazdaság

Az állam 38,9 milliárdért megvette az Erste Bank 15 százalékát

A kormány a tavaly februári együttműködési megállapodásban vállalta, hogy jelentősen mérsékli a bankrendszer terheit, hogy a hitelezési aktivitás bővüljön.

Herczeg Márk
gazdaság

Nemzeti tulajdonú bankrendszert és nemzeti tulajdonú médiát szeretne a lengyel kormány

Sarkadi Zsolt
külföld

Újabb bankokra támadhatnak minden idők egyik legnagyobb bankrablásának elkövetői

A világ bankjai közötti kommunikációs rendszerbe, a SWIFT-be hatoltak be a hackerek, akik 81 millió dollárt loptak a bangladesi jegybanktól. És úgy fest, nincs még vége a támadásoknak.

Horváth Bence
bűnügy

Lázár: Orbán Viktor számára sok ügyben nem a probléma, hanem a megoldás vagyok

Sok államtitkárt cserélni fog ősszel Orbán, a takarékokat új népbankká kell integrálni, a bevándorlás pedig az európai baloldal Waterloo-ja. A miniszter a Napi Gazdaságnak adott interjút.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA