bankszövetség

Az OTP vezérigazgatója szerint a készpénzhasználat erősíti a fekete- és a szürkegazdaságot, jelentős logisztikai költségei vannak

A kormányzat faluvédelmi törvénye miatt csökkenhet az érintett ingatlanok értéke Csányi Péter szerint. A magas kockázat miatt fiatalabbak vagy alacsony jövedelműek is kiszorulhatnak a hitelezésből.

Botos Tamás
gazdaság

Árrésstopot pedzeget Nagy Márton a telekommunikációs díjakban?

A banki szolgáltatásokról, valamint a telefon- és internetszolgáltatások díjairól is tárgyal a kormány a piac szereplőivel.

Kaufmann Balázs
gazdaság

Jól hangzik az 5%-os lakáshitel-kamatplafon, de a ma megjelent feltételeiből látszik, hogy a bankok senkinek sem akarnak ilyen olcsó kölcsönt nyújtani

A 35 év alatti, legalább havi 800 ezer forintot kereső, épp jövő április és október között lakást venni tervezők széles tömegeit vették célba.

Haász János
gazdaság

Nagy Márton a bankoknak: Szép ez az extraprofit, csak baja ne essék!

A gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn egyfajta ultimátumot adott a bankvezéreknek. Közben Varga Mihály kedden ismét a bankadót emlegette, amiért egyszer már feltörölte vele a padlót a Fidesz-frakció.

Haász János
gazdaság

A Bankszövetség szerint az MNB döntése 100 milliárdos kiesést okoz a bankszektornak

A jegybank úgy döntött, hogy április 1-től duplájára, 10 százalékra emeli a kötelező tartalékrátát, és annak negyedére nem fizet kamatot a bankoknak.

Herczeg Márk
gazdaság

Felháborodott a gazdasági miniszter, amiért a Bankszövetség az agrárhitel-moratórium kockázataira figyelmeztette a gazdákat

Ilyesmiről nem illik beszélni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Bankszövetség ellenzi a különadó kivetését, szerintük ez már a bankok gazdaságfejlesztő képességét veszélyezteti

A hazai bankok érdekképviseleti szerve határozott hangú közleményben mond nemet a kormány különadójára.

Horváth Bence
gazdaság

Matolcsy Ádám baráti köre és következő gazdasági miniszter is felbukkant a NER kedvenc éttermében

Nagy Márton mellett a jegybank alelnöke is beugrott a Felixbe.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
gasztronómia

A Bankszövetség nem támogatja a kamatstopot

Meg vannak lepődve.

Urfi Péter
gazdaság

Elrontott matekpéldát old meg izomból a kormány a moratórium változtatásaival

Visszamenőleg oldja meg a kormány a leginkább rászoruló adósok problémáját, nagyjából 20 milliárdot rakva át a zsebükbe a bankoktól. A moratóriumot viszont gazdasági megfontolások helyett inkább politikai szempontok szerint sikerült meghosszabbítani.

Csurgó Dénes
gazdaság

A bankszámlák azonosítására kiírt határidő meghosszabbítását kéri a Bankszövetség

Szeptember vége lenne az új dátum.

Botos Tamás
gazdaság

A Bankszövetség nagyon óvatosan, de felhívja a kormány figyelmét, hogy megtakarítás nélkül nincs gazdasági fejlődés

A cafeteria- és a lakástakarékpénztári-rendszer átalakítását is bírálja a Bankszövetség, és arra kéri a kormányt, fontolja meg ezek kivezetését.

Tbg
gazdaság

Varga Mihály miniszter marad és járulékcsökkentésről beszélt

Orbán felkérte, hogy folytassa.

Haszán Zoltán
gazdaság

Lázár odaszúrt Matolcsynak és Patainak

Persze csak finoman.

Herczeg Márk
POLITIKA

Saját etikai kódexét is megsérthette Matolcsy, hogy az általa felügyelt bank vezetőjének magánlakásában lakik

De nem csak Matolcsy, hanem Patai oldaláról is nyilvánvalóak az etikai problémák.

kasnyikm
gazdaság