bankszövetség

Elindult a nagy magyar bankárháború

Demján után a Bankszövetség is beleszállt Spéder Zoltán állami támogatással létrejött bankbirodalmába. A piac érzi, hogy Spéder körül fogy a levegő.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

A Bankszövetségnek is elege lett Spéderékből

Patai Miháy is beszállt a bankháborúba. Megírta a kormánynak, hogy szerinte jogszerűtlenül adnak kedvezményeket a takarékszövetkezeteknek és az FHB-nak.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Bírósághoz fordul a Bankszövetség a hatalmas versenyhivatali bírság miatt

Sarkadi Zsolt
gazdaság

A bankok szerint nem kartell, hanem kormányzati kezdeményezés volt az infómegosztás az első Orbán-kormány idejéből

Egy olyan adatbázis használata miatt vágta a bankokat 4 milliárdra a GVH, amit a Bankszövetség szerint Matolcsy első gazdasági minisztersége idején kormányzati igényre vezettek be.

kasnyikm
gazdaság

Gigantikus bankkartellezést leplezett le a GVH

Négymilliárdos (!) bírságot kapott a Bankszövetség, ugyanis a GVH szerint egy olyan adatbázist működtettek, amivel 12 éven keresztül szabályellenesen oszthattak meg egymással információkat.

kasnyikm
gazdaság

Bankszövetség: A Quaestor-károsultaknak nem jár kártérítés

Herczeg Márk
gazdaság

Rogán felhúzta magát azon, hogy a bankok nem jókedvűen veszítenek el 1000 milliárd forintot

Ismét maximális fordulatszámon pörögnek a Fidesz cinizmusgenerátorai.

Sarkadi Zsolt
politika

A Bankszövetség Áder Jánostól kéri, hogy ne írja alá a bankok elszámoltatásáról szóló törvényt

Azt szeretnék, ha a visszamenőleges hatállyal rendelkező törvényt inkább az Alkotmánybíróság elé küldené.

Horváth Bence
gazdaság

A Bankszövetség az Alkotmánybírósághoz fordulna

Botos Tamás
gazdaság

A bankszövetség szerint méltánytalan a Kúria döntése, de elfogadják azt

Olyan megoldást várnak, ami a bankrendszer számára nem jár elviselhetetlen terhekkel.

Horváth Bence
gazdaság

Áramlik majd a tömeg az árfolyamgátba

Magyari Péter
gazdaság

A kormány maga oldja meg a deviziahitelesek problémáját

Varga Mihály szerint a Bankszövetség javaslata kevés, ezért a kormány sajátot készít.

Haszán Zoltán
gazdaság

És most hallgassák meg, ahogy egy bankár viszonylag hosszan nem mond semmit

A bankszövetség főtitkára, Kovács Levente vidéki gyerek, és szereti a piros almát. Azt, hogy hogyan tervezi megmenteni a devizahiteleseket a bankszövetség vagy nem tudja, vagy nem akarja megmondani.

erdelyip
gazdaság

Tényleg elkezdték osztani a kormányt a bankok

Egész pontosan Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke, az UniCredit vezérigazgatója autokratázik.

erdelyip
POLITIKA

Csak keménykednek vagy bekeményítenek a bankok?

Amikor már úgyis elbukta a meccset, a Bankszövetség akkor értette meg, hogyan kellett volna tárgyalnia az első pillanattól kezdve

Véleményvezér
hogyaszongya