Egyszer azzal is megfenyegette a 85 éves nőt, hogy kilógatja az ablakon.
A volt barátja arra kényszerítette, hogy videókat gyártson, más ismert videósok pedig zsarolták.
Információk szerint egy autista kisfiút bántalmazhatott fizikailag az igazgató.
Deryck Whibley szerint volt felesége, Avril Lavigne világított rá, hogy ami hosszú éveken át történt, az szexuális bántalmazás volt.
Szülők, gyámok, gyerekek, tanárok vallottak az igazgató ellen: rendszeres fizikai erőszak az általa nevelt, értelmileg akadályozott gyerekek ellen.
Életveszélyes állapotban került kórházba 67 éves dunavecsei nő.
Dawn Richard énekes az amerikai MTV zenei tehetségkutatója, a Making the Band egykori versenyzőjeként ismerte meg a rappert. Ő a nyolcadik, aki feljelentést tesz.
A rendőrség büntetőeljárást indított.
A 9 éves kislány véget akart vetni az életének.
Van olyan gyerek, aki nem mert visszatérni az iskolába, amely igazgatója iránt töretlen a tankerület bizalma, egy hónappal a nyomozás elindítása után nevezték ki újabb öt évre.
A férfi a kutyát aztán egy tejesládában szándékosan olyan helyen hagyta, hogy a nő észrevegye.
Magyar lányokról és nőkről készült lesifotók bukkantak fel a közelmúltban az internet egyik legerőszakosabb pornóoldalán. A Motherless-jelenség legsötétebb oldala az áldozatok kiszolgáltatottsága és magára hagyottsága: az érintett nők kiszolgáltatottak az elkövetőknek és az ügyben szinte tehetetlen rendszernek is.
Az apja vitte el a fiút vallomást tenni a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra.
Ő nem emlékszik rá, mert ittas volt, de sajnálja.
Az eladó felismerte a jelet, és azonnal hívta a rendőrséget.