baranyi tibor imre

Továbbra sem lépett az Állami Számvevőszék az Integritás Hatóság bűncselekményekkel gyanúsított elnökével szemben

Lassan egy hónapja kért tájékoztatást Windisch László Biró Ferenc ügyében az ügyészségtől. Az ÁSZ mai válasza arra utal, hogy ezt még nem kaphatta meg.

Kaufmann Balázs
belföld

Az Integritás Hatóság közzétette az elnök teljes levelét, amelyben mentelmi jogért lobbizott

Az elnök „hasonló nemzetközi intézmények tapasztalatai” miatt kért magának mentességet. A levelet azután közölték, hogy a 444 idézte annak tartalmát.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Mentelmi jogért lobbizott az Integritás Hatóság mostanra több bűncselekménnyel is meggyanúsított elnöke

Eljutott hozzánk egy dokumentum, ami szerint Biró Ferenc törvénymódosítást próbált elérni a volt igazságügyi miniszternél. Közben azt látjuk, hogy az Állami Számvevőszék egyelőre kesztyűs kézzel bánik a bűncselekménnyel gyanúsított IH-vezetővel.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Kétmilliós fizetéssel felvett szélsőjobbos spirituális vezető és brüsszeli lobbiszerződések miatt gyanúsították meg ismét az Integritás Hatóság elnökét

Részleteket tudtunk meg a két új gyanúsításról. Főszerepben Vona Gábor extanácsadója, és az IH brüsszeli irodanyitásában segédkező ír cég, utóbbinak a kapcsolattartója korábban együtt dolgozott Biróval.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Vona kirakta a pártból fősámánját

Felmondta az Atilla Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémia vezetőjének szerződését. Lassan semmi nem marad a Jobbikból!

kasnyikm
politika