barcs

Elbukta az időközi választást a polgármester támogatottja Barcson

Szinte pont annyian szavaztak a polgármester támogatottjára, mint amennyien a fideszes jelöltre. A befutó az a jelölt lett, aki mellett szinte senki sem állt.

Székely Sarolta
POLITIKA

Nem könnyű felfogni, mi történik Barcson

Már megint itt van a jó öreg ellenzéki megosztottság. Az időközi választáson a Fidesz visszavághat a tavalyi vereségért.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Magyarország is tudja, milyen véletlenül belekeveredni egy háborúba

A Jugoszláv Néphadsereg gépe 1991-ben Barcsot bombázta. Az okok máig nem tisztázottak, csak feltételezések vannak. Az eset után a légtérsértések megszűntek.

Tóth-Szenesi Attila
Történelem

Bezárnak egy kollégiumot Somogyban a gáz- és áramárak miatt

Erről a tanítás kezdete előtt egy héttel tájékoztatták az erdésztechnikusi képzésre járó tanulókat és szüleiket.

Mészáros Juli
oktatás

Vadászfegyverrel lőtte fejbe az apját egy 18 éves fiú Somogyban

Azt mondta, az apja megakadályozta volna abban, hogy világmegváltó dolgokat tehessen az emberiség érdekében.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Egy besurranó tolvaj még a születésnapi tortát is ellopta a hűtőből

Akkor is lopott sütemény volt nála, amikor a rendőrök elfogták Barcson.

Herczeg Márk
bűnügy

270 emberből első körben 39-et teszteltek a barcsi idősotthonban

Pénteken derült ki, hogy az otthonban 26 lakó és 3 dolgozó fertőződött meg.

Fődi Kitti
Egészségügy

66 fertőzött van egy Nógrád megyei idősek otthonában

És az RTL Klub információi szerint egy Somogy megyei intézetben is 26 fertőzöttet regisztráltak.

Horváth Bence
Egészségügy

Bőgnek a szarvasok (is)

Akárcsak az emberek.

Herczeg Márk
állat

Semjén: Nekünk az a dolgunk, hogy kipréseljük Brüsszelből a pénzt

Az euróról azt mondta, a bevezetését meg kell fontolni, „mert akkor az adókérdésekben is Brüsszelben fognak dönteni, és elveszítjük annak a lehetőségét, hogy nálunk legyen a legkedvezőbb adózási kondíció”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Egy laza erdei sétát szervezett a kétmilliós uniós támogatásért egy alapítvány

Ugyanazon a pályázaton nyertek, amivel a marmonkannák közötti, egymilliós szlalomozást is megvalósították.

Czinkóczi Sándor
idióta rekordok

Fideszes belháborúról ír a Népszava

Barcson került szembe alpolgármesterével az egykor parlamenti képviselő polgármester.

Király András
politika

A hímek összeakaszkodásával és bőgéssel köszöntött be az ősz Barcson

Akkorát bőgtek a szarvasok, hogy az erdő adta a másikat.

Horváth Bence
állat

Nem akart hazagyalogolni Barcsról, ezért inkább elkötött egy kocsit, de azzal meg elakadt

A drávatamási férfinak kemény éjszakája volt, és aztán még a rendőrök is megjelentek.

Albert Ákos
bűnügy

Egymásnak mentek a barcsi szarvasok

Szarvasbőgés az MTI szép fotóin.

Herczeg Márk
természet