bayern münchen

Felszólították az Arsenalt, a PSG-t és a Bayernt, hogy szüntessék meg a szponzori programjukat Ruandával

Az Európai Unióra is egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy függessze fel a ruandai ásványokkal kapcsolatos megállapodását.

Czinkóczi Sándor
külföld

Ne hallgasson a károgókra, jó buli lett az új Bajnokok Ligája

Este 9-kor egy időben kezdődik 18 BL-meccs, 16-nak tétje is van. Olyan óriásklubok nem jutottak a legjobb nyolc közé, mint a Manchester City vagy a Paris SG, és a Realnak vagy a Bayernnek sincs erre sok esélye. A csoportkörös BL-nél jóval több lett a nagy gólkülönbségű meccs. Szerda este zárul az új rendszerű Bajnokok Ligája alapszakasza.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Akkora gólpasszt adott, hogy a csapattársa is meghajolt előtte, majd azt mondta: nem volt semmi különös

Toni Kroos gólpassza a Bajnokok Ligája elődöntőjében igazi egy mester munkája. A kezével jelzett, aztán úgy zúzta porrá az ellenfél védelmét, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

plankog
futball

11 év után nem a Bayern a német bajnok, először nyert Bundesligát a Leverkusen

Öt fordulóval a bajnokság vége előtt még veretlenek.

Haász János
sport

Egy fenyegető fotó miatt rendeltek el fokozott terrorkészültséget a Bayern München–Dortmundon

A képeket a moszkvai támadást végrehajtó terrorcsoporthoz kötik.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Thomas Tuchel a szezon végén távozik a Bayern Münchentől

Közös megegyezéssel.

Molnár Kristóf
foci

Az újabb kudarc után összeugrott a Bayern-másodedző Löw Zsolt és a csapat egyik játékosa

Ami történt, az nem tartozik a nyilvánosságra – ismerte el a konfliktust Thomas Tuchel vezetőedző.

Haász János
sport

Meghalt Franz Beckenbauer

A nyilvánosság elől hosszú ideje visszavonult német futball-legenda 78 éves volt.

Herczeg Márk
futball

Megvette Harry Kane-t a Bayern München

Szombaton mutatkozik be az RB Leipzig ellen.

Czinkóczi Sándor
futball

Első felkészülési meccsét 27-0-ra nyerte a Bayern München

Egy 9. ligás német csapatot vertek ennyire. Négy éve 23-0-ra verték őket.

Haász János
sport

Dupla poén: az évszázad drámája után a Dortmund elvesztette a bajnoki címet, mire a bajnok Bayern elnöksége perceken belül kirúgta az elnököt és a sportigazgatót

Ez a generáció nem láthatott ilyen izgalmas német bajnoki finálét, lapátra is tették a gyenge idény végén csodasikert arató Kahnt és Szalihamidzsicset.

Szily László
sport

A Bayern München egy meccsre felfüggesztette a verekedő Sadio Manét

A csapattársát kezdte ütni.

Molnár Kristóf
foci

Egy bámulatos potyagóllal és a Dortmund legázolásával mutatkozott be a Bayern új edzője

Gregor Kobel kapus egy darabig nem fogja elfelejteni az idei április 1-ét.

Rényi Pál Dániel
németország

A Bayern kirúgta Nagelsmannt, Tuchel érkezik a helyére, Lőw Zsoltot is viszi magával

Nem ment olyan jól a csapatnak a Bundesligában, ahogy szerették volna.

Kiss Imola
foci

Real–Chelsea, City–Bayern a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Az Inter a Benficával, a Milan a Napolival játszik.

Szurovecz Illés
sport