A BBC-nek adott interjú elején szólta el magát, szembesítették is azzal, hogy a sorosozós-junckerezős plakátokat hivatalosan kormányzati tájékoztatásként kezelik.
Válaszul arra, hogy a brit médiafelügyelet elmarasztalta az RT-t a salisbury-i merénylet utáni beszámolói pártossága miatt.
A filmes szerint igenis nagy szükség van szakértőkre.
Anatolij Csepiga ezredest rögtön felismerte a fényképről a szülőfalujában élő asszony.
Senki nem tudta, kik szerepelnek ezen a videón. A kameruni kormány azt mondta, hamisítvány. Néhány újságíró elkezdte kockánként elemezni a felvételt, és képelemző módszerekkel szinte mindent kiderítettek.
CNN, BBC, Al Jazeera, Politico, Bloomberg, Financial Times, Independent, Spiegel stb.
Azt is szeretné, ha a BBC beszámolna arról, hogy a munkatársai milyen társadalmi osztályhoz tartoznak.
Egy faluban összekeverték őket a gyilkosokkal, menekülniük kellett.
Kiborult attól, hogy a BBC-nél ma már nem csinálhatna komédiát „hat fehér férfi a legjobb egyetemekről”.
A magyar külügyminiszter interjút adott a BBC-nek, ami odáig fajult, hogy hazudozással vádolta meg a riportert, amikor az a fideszes túlsúlyról kérdezte.
A BBC legendás vízállásjelentő bemondója olvassa fel a meglehetősen bonyolult uniós szabályozás szövegét.
It escalated into a big national story.
Vélhetően egy V4-es esemény miatt.
Szepesházi Péter szerint van egy általános félelemmel teli légkör az igazságszolgáltatásban, hogy bármit megtehetnek a bírókkal.
Vajon a magyar köztévé mit tenne, ha valaki megtévesztésen kapná őket? (@_@;)