Az elnöki pozíciót az elmúlt öt évben betöltő Anthony Radev a fenntartó stratégiai tanácsadójaként folytatja munkáját.
Teljesen újraszerveznék az egyetem intézeteit, szétszedve az évtizedek alatt kiépült struktúrákat. Minderről a tavaszi szünet alatt értesítették az oktatókat, jövő héten pedig már a szenátus elé is viszik a javaslatot. Komoly szakmai vita nem előzte meg az egyetemet teljesen átformáló tervet.
Lánczi András szerint a téma nem tartozik a szenátus hatáskörébe, így nem veheti napirendre.
És nyomatékosan kéri a külsős szervezőt, hogy a koronavírus-helyzet miatt a gólyáknak meghirdetett 1000 fős bulit se tartsák meg.
Ennek ellenére szeptember másodikára 1000, azaz 2 x500 fős bulit terveznek.
Az egyetemet fenntartó alapítvány jórészt a Moltól származó osztalékokból gazdálkodik.
Az egyetem kancellárja ugyanakkor azt állítja, hogy ugyanannyi diák tanulhat majd ingyen náluk, mint eddig.
Ezt Lánczi András, a Corvinus rektora váltotta ki a divattervezőből.
A kormánypárt szerint sajnálatos, hogy „a liberális törpe kisebbség mindent megtett, hogy a gender szakot védje és az áltudományt megpróbálja elfogadtatni”.
A miniszterelnök lánya gyászolja a veszni látszó budapesti olimpiát.
Az egyetem rektora vizsgálatot rendelt el.
A minisztérium pedig letiltatta a Corvinus évnyitó sajtótájékoztatóját.