A dánoknál kell keresni a nyertest.
Orbán szerint nem lesz Pride Budapesten, Karácsony szerint lesz.
Legalább 300 ezren voltak a felvonuláson, egy meztelen embert talált a fővárosi Fidesz vezetője.
Megnéztük az EU egymilliónál nagyobb városait – Budapesten kívül csak egy, amúgy bezzegvárosba nem lehet vasúttal vagy metróval bejutni.
Mennyire élhető az osztrák főváros egy tinédzser számára?
Sokat járta a világot.
Michael Ludwig főpolgármester pártja 1919 óta egyetlen demokratikus választást sem veszített el a városban.
Beszámolók szerint a rendezvényen beszédet mondtak osztrák politikusok is, akik arról beszéltek, hogy Bécs szolidáris Budapesttel.
A szokásosnál is keményebben szólt a miniszterelnök.
A támadások előkészítéséhez szükséges útmutatókat is találtak az otthonában.
Egy középkorú bécsi nő az összes pénzét odaadta a sámánnőnek, akinek három országban rengeteg áldozata és tengernyi vagyona volt.
A többségi tulajdont kihasználva elérték, hogy érdemi beleszólása se lehessen a társtulajdonosnak semmibe, és a teherfuvarozást már ki is játszottak Tiborcz közelébe.
A Nyugat kapuja, a slampos Bezzegbécs, ahol sokáig lehet semmit sem csinálni, a Gorenjék, a nelopjmagyar és a pornómozik fővárosa, Lázár János migránsapokalipszise: Bécs a Fortepan képein keresztül, magyar szemmel.
Bécsben, Berlinben, Londonban, de Törökországban is rengetegen vonultak az utcára a forradalmi zászlóval.
Orbán Viktor és Gerhard Schröder Bécsben beszélgetett a békéről. A két oroszbarát politikus egyetértett benne, hogy az európai vezetőknek tárgyalniuk kellene Putyinnal. Bár Orbán szerint már ez sem lenne elég, az egyetlen remény ugyanis Donald Trump győzelme. Schröder pedig a tudtán kívül legalább egyszer odaszúrt Orbánnak.