A 2024-es adatok szerint 94,7 ezer magyar él Ausztriában.
Két vonalon leállították a metrót.
A MÁV azt írja, a vonatok pótlására nincs lehetőség, ezért ne induljanak útnak.
A főváros külső kerületében a Wien-folyó kilépett a medréből.
Az egyik letartóztatott fiatal ügyvédje azzal érvelt, hogy védence nemsokára apa lesz, ezért nem robbantana fel egy stadiont.
Budapesttel ellentétben az osztrák főváros népessége robbanásszerűen nő, de a lakásárak mégsem szálltak el. Tudatosan átgondolt urbanisztikai elvek alapján történelmi léptékű fejlesztések folynak városszerte.
Az énekes hálás a hatóságoknak, mert „nekik köszönhetően koncerteket és nem életeket gyászolunk”.
Extrém mennyiségű esővíz árasztotta el az utcákat az osztrák fővárosban, autókból, liftekből mentik az embereket.
De az eddig ismert bizonyítékok alapján ennél azért többről volt szó.
Ugyanabba a körbe tartozott, mint a főgyanúsított 19 éves osztrák állampolgár.
Az énekes még egy 2019-es interjúban beszélt róla, hogy „a legnagyobb félelme” az egy a koncertjén elkövetett támadás lenne.
Az amerikai énekesnő csütörtökön, pénteken és szombaton is fellépett volna Bécsben alkalmanként 65 ezer ember előtt. Szerdán azonban letartóztattak két férfit, aki terrortámadást készített elő.
Szerdán vették őrizetbe mindkettejüket.
Már hét távhűtőközpont működik a városban, a legújabban átadott kapacitása nagyjából 7000 légkondiénak felel meg.
Bécsben találkozik Kickl-lel és Babiš-sal.