bejrút

Kórházakat kell bezárni a robbanás és a koronavírus sújtotta Bejrútban

Az Egészségügyi Világszervezet több kórházat is alkalmatlannak nyilvánított.

Fődi Kitti
külföld

Csúcson a koronavírus a robbanás sújtotta Libanonban

Százezrek voltak kénytelenek elhagyni az otthonaikat, fokozódik a fertőzésveszély.

Szurovecz Illés
külföld

Libanon vezetőit júliusban figyelmeztették, hogy veszélyt jelentenek a robbanóanyagok a kikötőben

A miniszterelnököt és az elnököt is tájékoztatták a veszélyről két héttel a katasztrófa előtt.

Herczeg Márk
katasztrófa

Lemond a libanoni kormány a robbanás miatt

Nem sokkal korábban már a negyedik miniszter is lemondott.

Herczeg Márk
külföld

Bejrútban kövekkel dobálták meg a rendőröket a robbanás miatt elindult tüntetéseken

Két miniszter már lemondott, de a tüntetők az egész kormány távozását követelik.

Czinkóczi Sándor
külföld

Éppen felfektették a szülőágyra az anyát, amikor felrobbant a bejrúti kikötő, az orvosok mobiljainak fényénél szülte meg a kis George-ot

A szülészorvosoknak előbb össze kellett varrniuk egymás sebeit, aztán jöhetett a kitolási fázis.

Szily László
ÉLET

10 ezren tüntettek Bejrútban, összecsaptak a rendőrökkel, égett a kormányfő portréja

A tüntetők egy része betört a külügyminisztérium épületébe. A korrupt politikai elit távozását követelik a katasztrófa után.

Botos Tamás
Külföld

Egy menyasszonyt épp az oltárhoz kísértek, amikor az óriási robbanás történt Bejrútban

Repült mindenfelé az ólomüveg, az utcát fehér köd borította, nagy volt a pánik.

Király András
külföld

Élelmiszerhiányt okozhat a bejrúti robbanás

Libanon sok ellentmondását is jelképezhetné, hogy az országban 2500 tonna műtrágya okoz gabonahiányt.

Király András
külföld

Kormányellenes tüntetések kezdődtek Bejrútban a robbanás miatt

A katasztrófa miatt eddig 16 embert vettek őrizetbe.

Czinkóczi Sándor
külföld

Macron dühös helyiek előtt beszélt Bejrút romos utcáin arról, hogy a francia segítség nem kerül korrupt kezekbe

„Látom az indulatot az arcukon, a szomorúságot. Ezért vagyok itt” – mondta a francia elnök, miközben a tömeg azt skandálta, hogy „Forradalmat!” és, hogy „a nép a rendszer bukását akarja”.

Herczeg Márk
külföld

Kisebb földrengéssel egyenértékű pusztítást végzett a bejrúti robbanás

Csak a lökéshulláma megfelelt egy 4,5-ös erősségű földrengésnek. Képösszeállításunkban bemutatjuk, ez mekkora pusztítást végez egy sűrűn lakott városban.

Botos Tamás
Külföld

Legutóbb hat hónapja figyelmeztettek, hogy egész Bejrút felrobbanhat a veszélyes rakománytól, mégsem történt semmi

A sokkot egyre inkább a düh követi Bejrútban, ahol sok évnyi korrupt és inkompetens kormányzás is szükséges volt ahhoz, hogy egy ekkora katasztrófa történhessen.

Horváth Bence
külföld

Házi őrizetbe kerültek a bejrúti kikötő vezetői a robbanás kivizsgálása idejére

Az ammónium-nitrátot, ami a robbanást okozhatta, már évekkel korábban el kellett volna szállítani a kikötőből.

Neuberger Eszter
külföld

Egy menyasszony épp esküvői videót forgatott, amikor az óriási robbanás történt Bejrútban

Bár messze történt a detonáció, a lökéshullám hatalmas volt, a kamera pedig forgott tovább.

Herczeg Márk
katasztrófa