Bejelentette, hogy Csehország is része a Tettrekészek Koalíciójának.
Lavrov szerint az oroszok soha nem mennének bele európai békefenntartók telepítésébe.
Azonban Ulf Kristersson miniszterelnök szerint korai még a részletekről beszélni.
A brit miniszterelnök korábban csak lebegtette a katonák küldését.
Keir Starmer száz évre szóló partneri megállapodást írt alá Kijevben.
Izraeliek lőtték meg az egyik UNIFIL katonát.
Az ENSZ libanoni békefenntartói 48 órán belül másodszorra számoltak be arról, hogy az izraeli hadsereg az állásaikat lövi.
Egy őrtoronyra lőttek, két ember megsebesült.
2025-ig kellett volna ott lenniük a békefenntartóknak, akiknek asszisztálása mellett foglalta vissza a területet Azerbajdzsán Örményországtól.
A visszaéléseket a dél-afrikai kontingens táborainak közelében működő bordélyházakban követték el.
Az Örmény Vöröskereszttel szemben felhozott csempészési vádakra hivatkozva. Ez Hegyi-Karabah, az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt örmény többségű enklávé egyetlen közvetlen szárazföldi összeköttetése Örményországgal.
Összesen majd kb. 500 török katonával egészülnek ki a nemzetközi erők.
A sérült magyar katonák egyike sincs életveszélyes állapotban.
Putyin szóvivője reagált Orbán azon kijelentésére, miszerint az EU békefenntartókat küldene Ukrajnába.
Bakut zavarja a 2020-as háború utáni béke, Hegyi-Karabah egészét akarja, de az örmény lakosságra semmi szüksége. A Lacin-folyosó lezárása és a feszültség fokozása fontos lépés lehet a nagy cél felé vezető úton, ha tetszik ez a gyengülő oroszoknak, ha nem.