Minszk felháborodott azon is, hogy az EU javaslatára az ENSZ emberijogi megfigyelőcsoportot küldene hozzájuk.
„Az Oroszországra való nyomásgyakorlás korszaka, amely akkor kezdődött el, amikor a Szovjetunió széthullásának folyamata, amelynek folyamán a Nyugat úgy gondolta, hogy Oroszország a zsebében van, visszafordíthatatlanul véget ért” – mondta az orosz külügyminiszter.
Lerántják róluk az egész arcot takaró maszkjukat.
Mind megszavazták az Európai Parlament erről szóló határozatát.
Marija Kolesznyikovát hivatalosan is megvádolták, a „nemzetbiztonságot aláásó cselekményekkel”.
Természetesen ezt is az amerikaiak irányítják a háttérből, ahogy az oroszbarát vezetők elleni összes tömegtüntetést az 56-os magyar forradalom óta.
"A lelkiismeretünk nem engedi, hogy toleráljuk azt, ami ebben az országban történik" - mondják a focisták, akik az erőszak és a kínzások megszüntetését követelik.
Lukasenka idézte magyar barátját is.
Ennek feltétele, hogy új, szabad és tisztességes elnökválasztást rendezzenek.
Hétfőtől pedig orosz katonák lepik el Fehéroroszországot.
Közben a visegrádi országok arra készülnek, hogy a következő EU-csúcson vízummentességet ajánljanak a belaruszoknak, és segélycsomagot az országnak.
Na ki hiányzik a listáról?
Marija Kolesznyikovát akkora fenyegették meg, amikor megakadályozta, hogy áttoloncolják Ukrajnába.
A két napja elrabolt Marija Kolesznyikovát jelenleg határsértés vádjával tartják fogva a hatóságok.
Mazkszim Znakot civil ruhás maszkosok vitték el.