A busz egyik utasa értesítette a rendőrséget, miután meghallotta, hogy három másik utas egy esetleges terrorista akcióról beszélget.
Magyarország ugyanis ellenzi azokat.
Mármint a sajátját, ha már úgysem vétózott.
A rendőrség nem tekinti terrortámadásnak az esetet.
Egyike volt annak a 22 meggyilkolt nőnek, akiket 1976 és 2019 között találták meg Hollandiában, Belgiumban és Németországban, és akiket azóta sem tudtak azonosítani.
A támadás miatt a pártja felfüggeszti a kampányát.
A súlycsökkentő gyógyszerből hiány alakult ki, ezért azt csak a 2-es típusú cukorbetegek kezelésére akarják fenntartani.
Kiderült, hogy a támadó egy adminisztratív hiba miatt maradt az országban.
A tunéziai férfi 2020 óta illegálisan tartózkodott Belgiumban.
A gyilkosság körülbelül a 5 kilométerre történt a stadiontól.
Az áldozatok a svéd válogatott mezét viselték.
Szalah Abdeszlam ügyében nem hoztak új ítéletet.
Az Iszlám Állam merénylői 32 ember haláláért felelősek.
A műemlék épületet nagyjából 2 milliárd forintért vehette, és ennyiért is újíttatja föl a kormány, a magyar uniós elnökségre készülve.
Autókat gyújtogattak, metrót rongáltak, üzleteket dobáltak macskakővel.