A belügyminiszter is kapott belőle.
A belga élelmiszer-ügynökség azután tette közzé a felhívást, hogy egy belga város önkormányzata tippeket tett közzé a tűlevelűek ételként való újrahasznosításáról.
A magát Martin királynak nevező férfi a Belügyminisztériumot is felhívta, és több ezer eurót követelve fenyegetett bűn- és terrorcselekményekkel.
Kiderült, hogy a román férfi hamis iratokkal él Geronában, és ott is követett el bűncselekményt.
A kongói szabadsághőst sortűzzel kivégezték, a testét savban feloldották, ami maradt, elégették, ennyi maradt belőle.
A rendőrök könnygázt és vízágyút is bevetettek.
Alexander De Croo belga miniszterelnök szerint Orbán Viktor azt válaszolta: a magyarok.
A bizottságot Ferenc pápa hozta létre 2014-ben, és annak mostani, első jelentése 17 ország egyházi protokolljára összpontosított.
Egy hónap alatt a tengeri kábítószer-csempészet elleni razziasorozatban összesen 930 kiló kokaint és 5 tonna hasist foglaltak le.
Az 53 éves belga férfi feltételezett társát, a román Nae Viorelt nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik.
A nők egyházban betöltött szerepéről kérdezték. A válasz úgy sikerült, hogy az egyetem közleményt adott ki és sorban háborodtak fel diákok és oktatók egyaránt.
A pápa hiába tett minden elődjénél többet az áldozatok védelmében, a gyermekbántalmazások és eltussolások miatti felháborodás őt sem kímélte. Több pártvezető nem is volt hajlandó találkozni az egyházfővel.
A házigazda Anderlecht a végén emberhátrányban focizva győzött 2:1-re Brüsszelben.
A dolgozók jobb munkakörülményeket és nagyobb fizetést követelnek.
Hadja Lahbib belga külügyminiszter szerint az Orbán-kormány provokál, a polgármester szerint pedig „Magyarországnak ideje lenne szakítania azzal az elképzeléssel, hogy az EU pusztán Bancontact”.