belgrád

Szerb tüntetők szerint hangágyút vetettek be ellenük, a belügyminisztérium tagadja, hogy volna ilyen fegyverük

Aleksandar Vučić elnök azt kérte az igazságügyi minisztériumtól és az ügyészségtől, hogy reagáljanak a több százezres belgrádi tüntetésen bevetett akusztikus fegyverről szóló beszámolókra.

Herczeg Márk
külföld

Vučić reagált a tömegtüntetésre: Meg kell változnunk

A szerb elnök érezte a hatalmas haragot.

Bódog Bálint
külföld

Százezres tömeg tüntet Belgrádban Aleksandar Vučić és kormánya ellen

A rendőrség becslései szerint mintegy 107 ezren voltak a szerb főváros utcáin, más hírek ennél is nagyobb tömegről szóltak. A tüntetések a novemberi újvidéki tragédia óta tartanak.

Benics Márk
külföld

Német László bíboros is kiállt a Belgrádban tüntető egyetemi hallgatók mellett

A belgrádi római katolikus főegyházmegye magyar származású, vajdasági születésű érseke szerint a tüntetők nincsenek egyedül „az igazságért, az igazságosságért és a változásokért folytatott küzdelemben”.

Benics Márk
külföld

Leállítják a teljes tömegközlekedést a tüntetés miatt Belgrádban

Állítólag biztonsági okokból rendelte el ezt a szerb belügyminisztérium.

Fődi Kitti
külföld

Szombaton az eddigi legnagyobb diáktüntetés várható Belgrádban

Lesznek, akik Újvidékről vonulnak a fővárosba.

444.hu
külföld

Nem indult el a mai élő magyar adás sem az újvidéki rádióban a szerbiai tiltakozások miatt

Nem csak Belgrádban, a Vajdaság központjában is

Kaufmann Balázs
külföld

Eltorlaszolták a köztévé épületét a tüntető diákok Belgrádban

Vučić volt a vendég az egyik műsorban hétfőn este. A diákokat felháborította, amiket elmondott.

Kaufmann Balázs
külföld

Most a belgrádi önkormányzatnál tört ki dulakodás a képviselők közt

Magántestőrök, rohamrendőrök, és tiltakozók is egymásnak mentek.

Botos Tamás
külföld

Vučić orosz segítséggel felépített futballálma – ilyen volt a belgrádi derbi

Szerbiában jóformán csak két csapat létezik, a Crvena Zvezda és a Partizan. Megnéztük a szerb tüntetéssorozat árnyékában rendezett belgrádi rangadót, egyik sarokban az elnök kedvenc csapatával, a másikban a csapattal, amelynek szurkolói meg vannak róla győződve, hogy a hatalom el akarja tüntetni őket.

Tóth-Szenesi Péter
sport

Harminc napig sztrájkolnak a szerb ügyvédek, hogy támogassák a tüntető diákokat

Korábban a gazdák és a taxisok is a tiltakozók mellé álltak.

Czinkóczi Sándor
külföld

A szerb taxisok is csatlakoztak a tüntető egyetemistákhoz Újvidéken

Több százan vállalták, hogy visszaviszik a tiltakozókat a fővárosba.

Czinkóczi Sándor
külföld

Lezárták az újvidéki hidakat a Belgrádból érkező egyetemisták

Az újvidéki vasúti pályaudvaron történt tragédia miatt továbbra is forrong Szerbia.

Haszán Zoltán
külföld

Vége van, Vučić? A tömeges tiltakozások eltörölhetik az Orbánéhoz hasonló autokráciát építő szerb elnök hatalmát?

November elsején összeomlott az újvidéki vasútállomás előteteje, a szerencsétlenségben 15 ember vesztette életét. A tiltakozások azóta tartanak, az egyetemisták mellett tanárok, földművesek, nyugdíjasok, bírók, ügyvédek is tünetnek, sztrájkolnak. Hatalomváltás előtt áll Szerbia? Vagy ez csak a szokásos? Tüntetnek, aztán megunják és hazamennek? Erről beszélgettünk Szerbhorváth György szociológussal.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Tiltakozó egyetemisták 80 kilométeres menetet indítottak Belgrádból Újvidékre

Hogy csatlakozzanak a szombati tüntetéshez.

Herczeg Márk
külföld