belügyminisztérium

Találós kérdés: hány főosztálya van a Belügyminisztériumnak?

A robbantott szerkezeti ábrából kiderül. A te pénzedből.

anarki
csoda

A belügy szerint csak félreértik a rendőrség "vitaindítónak" szánt videóit a nemi erőszakról

Álságos magyarázkodásba kezdett a Belügyminisztérium a napokban megjelent bűnmegelőzési videókról. A magyar rendőrség talán egyetlen akciója nem került még be annyi külföldi újságba, mint ez.

erdelyip
POLITIKA

Te hol dolgoznál a Belügyminisztériumban?

Haszán Zoltán
POLITIKA

Az MSZP az egész belügyminisztériumot Miskolcra költöztetné

Horváth Bence
Popkult

177 településen lesz térfigyelő kamerarendszer

A pályázatokról Pintér Sándor döntött. A nyertesek között borsodi települések mellett ott van a budapesti Józsefváros, Gyula, Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő.

Herczeg Márk
bűnügy

Soha semmit nem tudunk meg, csak amikor már úgyis mindegy

És akkor sem mindent. Ezek a fontosabb ügyek azok, amikről egyáltalán tudjuk, hogy eltitkolják előlünk a teljes igazságot.

Herczeg Márk
POLITIKA

Csak Pintér Sándor szerint lett rend

Sem a tények, sem a közvélemény nem támasztja alá a belügyminiszter büszke bejelentését. Nemhogy nem lett rend két hét alatt, de a Legfőbb Ügyészség szerint a rendszerváltás óta még sosem volt olyan sok eredménytelen nyomozás, mint a ciklus közepén.

Herczeg Márk
bűnügy

Pintér Sándor: Jelentem, Magyarországon rend van

Herczeg Márk
hadsereg

A Belügyminisztériumtól is milliókat kap a Fidesz-frakció kedvenc újságírójának cége

Huth Gergely Gerilla Press nevű vállalkozása népszerűsíti például közpénzen az e-építési naplót.

erdelyip
politika

A közmunkaprogram nélkül nőtt a munkanélküliség

Ha nem számoljuk azokat, akik a közmunkaprogramban jutottak munkához, hatvanezerrel kevesebben dolgoznak most, mint egy éve.

Kerner Zsolt
gazdaság

Holnaputántól munkanélküli a fegyverrel fenyegető nemzetbiztonságis

Herczeg Márk
bűnügy

Kirámolták a belügyi államtitkár házát

erdelyip
bűnügy

Árok Kornél begyulladt

A mindenre kapható volt tűzoltó a Belügyminisztérium előtt meggyújtotta magát.

Herczeg Márk
POLITIKA

A tatabányai turul-szoborhoz vezet idén a belügyes dolgozók lépcsőfutó bajnoksága

Kivételesen a tűzoltók sem légzőkészülékben fognak futni.

Horváth Bence
sport

A BM mégis megakadályozná a be nem tiltható anticionista tüntetést

Úgy akarja megakadályozni a rendőrség a tüntetést, hogy tudomásul veszi, nem tilthatja be.

Haszán Zoltán
POLITIKA