belvárosi ingatlanügyek

Saját titkárnőjének és egy fideszes képviselőjelöltnek szavaztatott meg önkormányzati lakást az alpolgármester a Belvárosban

A piaci ár töredékéért. „A döntéseknél nem szokták nézni a bérlők politikai hovatartozását.”

Kolozsi Ádám
belföld

Újabb milliárdos ingatlaneladásra készül a Belváros, a CEU volt központja is a listán

Hat nem lakás célú ingatlan eladását tervezik, összesen 2,3 milliárdot várnak belőle.

Haász János
gazdaság

Veszettül jó áron jutott belvárosi ingatlanokhoz Schadl György

De hogy mennyire, azt most közvetve az V. kerületi önkormányzat ismerte be friss vagyonbecslésével. Egy olyan ingatlant becsültettek fel, aminek a szomszédját Schadl három éve a mostani becsült érték harmadáért vehette meg.

Király András
POLITIKA

Egy 19 éves nő dunaharaszti takarítócége vásárolt be félmilliárdért nyomott árú ingatlanokból az V. kerületben

A kerület önkormányzata esélyt se adott rá, hogy a Főváros élhessen az elővásárlási jogával.

Király András
POLITIKA

Fővárosi bizottság vizsgálja, hogyan került Schadl György birtokába egy sor önkormányzati lakás

Több értékes ingatlannál inkább érvényesítené elővásárlási jogát a főváros, mint hogy a kerületek áron alul túladjanak rajtuk.

Urfi Péter
Budapest

Hat éve nem teszi közzé a belvárosi önkormányzat az eladott ingatlanjainak a listáját

Már a fideszes kormányhivatal is hümmög.

Botos Tamás
Budapest

Belvárosi vállalkozók terjeszkednek Rogán Antal új nejének szülőfalujában

Az egyik, aki Rogán polgármestersége idején jutott nyomott áron önkormányzati ingatlanokhoz, a helyi kastélyt vette meg, egy másik pedig felvásárolta a környező földeket.

Király András
POLITIKA

Akár húszezresekkel is kikövezhetnék, annyi pénzt kapott a fideszes önkormányzat egy belvárosi mikropark építésére

Azon a foghíjtelken, amit Rogán Antal 400 millióért adott el, hogy aztán utódja, Szentgyörgyvölgyi Péter 815 millióért vásároljon vissza. Update: az önkormányzat tájékoztatása szerint nem csak a miniparkra költik a pénzt, több beruházást is megvalósítanak belőle.

Király András
POLITIKA

41 millióért jutott 126 négyzetméteres belvárosi üzlethelyiséghez a fideszes önkormányzati képviselő lánya

A baráti árúra értékelt Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlanra még 30 százalék bérlői kedvezményt is kapott.

Király András
POLITIKA

Rogán Antal új főbérlője bizalmas munkatársának az apja

Nagy Ádám már tíz éve a miniszter közeli munkatársa, Rogán legkisebb fiának a keresztapja.

Király András
POLITIKA

815,5 millióért veszi vissza a Belváros a telket, amit Rogán idején 400 millióért adott el

Jó biznisz volt, na. A Bástya utca 1-11 szám alatti foghíjon egy évtized alatt semmi se történt, már parkolónak se használják.

Király András
bűnügy

Molnár Zsolt egy szoláriumon keresztül kapcsolatban állt a Rogán-féle belvárosi ingatlanügyek nagy nyerteseivel

Az MSZP-s képviselő a felesége helyett eljáró személy és az ingatlan tulajdonosaként kapcsolatban állt a Banco-Investtel, aminek a tulajdonosa körül üzlettársként megfordult kenőpénzzel lebukott, MSZP-közeli táskás ember és ingatlanmágnás is. Ők Rogán polgármestersége alatt több belvárosi ingatlant is be tudtak húzni jó áron.

Herczeg Márk
politika

Olyan jelöltet indít a Belvárosban a baloldal, aki nem kötődik a kerülethez, viszont érintett lehet egy helyi ingatlanügyben

Az MSZP ragaszkodik Tüttő Katához, akinek élettársa százmilliós ingatlanüzletet bonyolít az önkormányzattal.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A Belvárosban megtalálták a módját, hogy ne csak a bérlők vihessék áron alul a kerület ingatlanjait, hanem gyakorlatilag bárki

Még mindig kísért a neves feltaláló, Rogán Antal szelleme.

Urfi Péter
politika

Talán-talán talált valakit a Fidesz, aki megküzdhet Juhásszal és Fekete-Győrrel

A Magyar Hírlap értesülései szerint Holik István próbálkozhat majd a budapesti 1-es választókerületben

Király András
politika