belvárosi ingatlanügyek

Juhász Péter hazudott! Juhász Péter HAZUDOTT! Juhász Péter HAZUDOTT!!!44!4!!

Ember lenni mindég, minden körülményben.

Uj Péter
POLITIKA

Az 5 legdurvább bűncselekmény, amit Rogán Antal irányított

Durvábbnál durvább köztörvényes bűnök közül lehet válogatni.

Herczeg Márk
bűnügy

A rendőrség megszüntette a nyomozást a belvárosi ingatlanügyekben

A nyomozást megszüntető határozat szerint Habony Árpád nagynénje pályázaton nyerte el a Károly krt. 26. bérleti jogát. Pedig dehogy.

Király András
POLITIKA

A frissen államosított Budapest Bank bérli vissza a privatizált Kossuth téri házasságkötő termet

Azt, ahol eredetileg gyorséttermet akartak nyitni. A Stúdió-V kft. időközben jelzálogot is bejegyeztetett az ingatlanra.

Király András
politika

A Belváros még szerzett is ingatlant, hogy aztán áron alul továbbadhasson rajta

A fővárostól megszerzett, 292 négyzetméteres orvosi rendelőt 90 millió forintos értéken apportálták a cégbe, amit Heim Péter luxemburgi alapja vett meg. Az ingatlan aztán Giró-Szász sógorához került, aki két évvel később 160 millióért adta el.

Király András
politika

Rogán Antal taktikát vált

A hétfőn gőzhengerszerű médiakampányba kezdő belvárosi polgármester újszerű érvekkel próbálja védeni az V. kerület különös ingatlanpolitikáját. Szerinte annak köszönhető, hogy ott Európa lett.

Bede Márton
bűnügy

Nem szűnnek a furcsaságok az épület körül, ahol Giró-Szász András szállodát fejlesztene

A Praefinium Fund, aminek a nevében Heim Péter nyilatkozott a vásárlás fedezetéről, egy olyan céggel versenyzett a Dorottya utcai házért, aminek az egyik tulajdonosánál egy évvel később Heim Péter felügyelőbizottsági tag lett.

Király András
POLITIKA

Juhász kivonult a belvárosi önkormányzatból

Lemondott bizottsági helyéről és nem vesz részt a közgyűlésen, mert nem akar asszisztálni az ingatlanügyekhez.

Király András
POLITIKA

Rogán szerint minden rendben volt a belvárosi ingatlanértékesítésekkel

Ezt bizonyítja, hogy az önkormányzat pénzügyi bizottságának fideszes tagjai elfogadták a polgármesteri hivatal jelentését arról, hogy minden rendben volt.

Király András
politika

Nem azt mondták, Feri, hanem azt, hogy menj a picsába!

Király András
politika

Amíg a nyomozás tart, nem adhatnak el több belvárosi önkormányzati ingatlant

A polgármesteri hivatal nyolc gyanús ingatlan ügyéről készített részletes előterjesztést, ami természetesen nem tárt fel semmit. A pénzügyi bizottság fideszes többsége természetesen elfogadta.

Herczeg Márk
bűnügy

Nincs nap belvárosi ingatlanügy nélkül

Ebben a történetben például valaki kereshet cirka 390 millió forintot, és még a Lázár testvérek - igen, azok a Lázár testvérek - is érintettek.

Király András
politika

A Századvéges Heim megírta Rogánnak, hogy ő a vevő

Angol és magyar nyelven is ő nyilatkozott annak a luxemburgi cégnek a nevében, ami megszerezte azt az ingatlant is, ahol most a kommunikációs államtitkár Giró-Szász András fejlesztene szállodát. Rogánék szerint Heim Bajnai tanácsadójaként volt ismert, tehát a vevő indiai.

Király András
POLITIKA

Baráti értékbecslők, kijelölt bérlők, visszaélésszerű joggyakorlás - így árulták az V. kerületi ingatlanokat

Olyan az egész, mint egy osztálytalálkozó. Felbukkan a történetben Habony Árpád Orbán Viktor Facebook-oldalát szerkesztő exnejétől a polgármesterhelyettes félállásban szakértő és értékbecslő parlamenti képviselő apján át Pintér Sándor üzlettársáig mindenki.

Király András
POLITIKA

Az istennek se sikerül Szentgyörgyvölgyinek visszaadnia a lakását

Még mindig a Belváros polgármesteréé az a Szerb utcai ingatlan, amit kedvezményesen vett meg az önkormányzattól. Visszaadná, de nem tudja. Pedig tudná.

Király András
politika