A falról lepucolják a zöld festéket, majd újrafestik.
Magyar pólósként nyert három olimpiai aranyat, de Reccóban neveztek el róla egy lépcsőt.
A kazincbarcikai Zsombor javára egy másik kazincbarcikai fiatal, János ajánlotta fel a labdát.
Kezdeményezi a következő közgyűlésen.
A Magyar Kupa döntője előtt rendeznek nyilvános megemlékezést.
A Fidesz frakcióvezetője szerint "mindent meg kell tenni, hogy" Benedek Tibor nevét viselje a Duna Aréna.
Ezzel nyitjuk a pénteket.
A főbejárattól majdnem egészen a margitszigeti körforgalomig kígyózik a megemlékezők sora.
„Tibor volt az egyetlen, akire igazán felnéztem, akit rajongtam és tiszteltem, és aki motivált, hogy még keményebben dolgozzak egész pályafutásom során.”
A Hajós Alfréd uszodánál, este 9 órakor.
A 47 éves háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok súlyos betegséggel küzdött.
“A következő években kizárólag szurkolóként veszek részt a hazai vízilabda életében” - írta, magyarázatot nem adott azon felül, hogy az ok magánjellegű.
Januártól ő lesz a szövetségi kapitány.
Szerződése decemberi lejárta után nem pályázik újra a kapitányi posztra.