Befolyásolhatták Izrael egyik legnagyobb híroldalát, cserébe a tulajdonosnak kedvező döntéseket hoztak.
Ez azzal kapcsolatban merült fel, hogy a CNN felmérése szerint hét ország közül nálunk volt a legmagasabb az antiszemiták aránya.
Beállnak a sorba.
Mostantól ezért ő irányítja a védelmi minisztériumot is.
Netanjahu izraeli elnök és a reálpolitika.
És hogy ez miért fontos? Hát azért, mert Izrael és Omán között jelenleg nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat.
Bár a telepesek ezt megnehezítik – mondta a német kancellár Jeruzsálemben.
Nehezíti kicsit a helyzetét, hogy korábban Hitlerhez hasonlította magát.
Egyelőre csak kihallgatták a Bezeq távközlési vállalat korrupciós ügyében, idén negyedszer.
El akarják lesni a siker recepjét.
Miközben a lakosság 20 százaléka arab.
Senki nem maradt otthon, még Szőcs Gézát is magával vitte.
Európa Erős Embere.
Eddig az volt a szokás, hogy az európai politikusok palesztinokkal és zsidókkal is tárgyalnak Izraelben.
Benjamin Netanjahuval és Reuven Rivlin elnökkel is találkozik majd.