A kormány szerint nincs rá pénz.
„BÉREMELÉS 2023-RA: 25% HELYETT EGY NAGY SEMMI, avagy fityiszt kapott a közszolgálat” – írja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete.
Meg hát a 4iG-nek is segítettünk nagy céggé válni és ez jó.
Január elsejétől.
Az államtitkár úgy emlékszik a tavalyi évre, hogy akkor zajlott „minden idők legszélesebb” konzultációját oktatásügyben.
Akikre szükség van, meg a többiek.
A miniszterelnök bruttó fizetése márciustól 860 ezer forinttal nőhet, Kövér fizetése több mint 600 ezer forinttal emelkedhet, a köztársasági elnök pedig tavasztól bruttó 4,6 milliót kereshet.
„Példaértékű párbeszéd zajlott” - állapította meg az államtitkár.
A mostani béremeléssel a vállalat folyamatos bérfejlesztésének köszönhetően a legtöbb ALDI-dolgozó bére 12 hónap alatt 26-37 százalék közötti mértékben emelkedett, ami számottevően meghaladja az infláció jelenlegi mértékét.
„Szakmánktól távol áll az Ön fogalomrendszere, sértő hangvétele és stílusa.”
A havi munkadíj nem lehet kevesebb 66 600 forintnál.
20-ról 32 százalékra emelkedik a pedagógusok szakmai pótléka.
Az erről szóló rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
A tanárok helyett kormányközeli civil szervezetekkel egyeztetett az államtitkár.
A garantált bérminimum emeléséről is zajlanak a tárgyalások.