A magyar 9 százalékos jövő évi minimálbér-emelés még a régiós országok emeléseinek átlagát sem éri el. Így előrelépés helyett csak még jobban leszakad a magyar fizetés.
Egy olyan optimista bérmegállapodás született, ami csak úgy teljesíthető, ha a cégek többet tesznek hozzá majd a gazdasági növekedéshez.
A 444 információi szerint olyan szenvedélyes csörték zajlottak csütörtök este az Operaház főigazgatója és a zenekar tagjai között, amik mintha kimozdították volna az ügyet a holtpontról.
Összesen 15 százalékos alapbér-fejlesztésről szóló megállapodást kötöttek a két legnagyobb postás-szakszervezettel. Egy-egy plusz szabadnapot is kapnak azok idén meg jövőre, akik beoltatják magukat.
A garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik. A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást, mondván, az emelés a minimálbér reálértékének megőrzésére sem lesz elég.
A médiacég egy Los Angeles-i bíróságon csendben megállapodott, miután tagadta, hogy lenne különbség a bérek között nemek alapján.
14,5 százalékos béremelést kapnak a fizikai dolgozók.
Megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben.
Március végén nem járnak majd a buszok.