A fideszes képviselő úgy érzi, végre megkapta az iránymutatást.
„Ment a dubiózus bikkfanyelv, a handabanda, a duma, a blabla, s jött a hóhérrá lelkesült tömeg, a gógyi, a cselvetés, a népakarat.”
Alapjövedelmet is ígért.
A vallások és nemzetek sokszínűségéről és a félelem leküzdéséről beszélt.
Egy szürke melegítőben gratulált a rendezvényhez és vallotta be, a pálinkát nem, a kolbászt szereti.
Kiderült, hogy hasonlóan beszélnek, mint az emberek.
Őszöd óta nem hallottál olyan szenvedélyes beszédet, mint amivel a Rockmaraton szervezője elmagyarázta, miért marad el a koncert.
A hagyományőrzők is döbbenten hallgatták a beszédet.
A katolikus egyházfő a bazilika erkélyéről húsvéti üzenetet intézett a katolikus hívekhez, majd Róma városának és a világnak (Urbi et Orbi) szóló áldását adta.
Szerinte a hangoskodóknak „gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai”.
Az izraeli miniszterelnök szerint a zsidók újra célpontokká váltak Európában és a világ más tájain, csak azért, mert zsidók.
„Jelenlétetek ezen a téren az Istenbe vetett remény jele!” – üzente nekik a pápa az elvándorlók és menekültek világnapján.
A fideszes EP-képviselőt megkérték, hogy beszéljen röviden, ezért kikapcsolta a mikrofont, és még a zárónyilatkozatot sem írta alá.