beszervezési kísérlet

Harminc évnyi kis hallgatásokból egy nagy hallgatás állt össze

Nem csak azokat érte trauma, akiről jelentettek az előző rendszerben, hanem azok közül is sokakat, akik a jelentéseket írták. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának beszélgetésének résztvevői szavakat kerestek a nehezen megfogalmazhatóra, hátha a következő nemzedék tanul belőle valamit.

Bódog Bálint
Történelem

Videóra vették, ahogy a GRU ügynöke megpróbál beszervezni egy embert Szlovákiában

A férfi be volt drótozva. „Az efféle aktivitás célja végeredményben Szlovákia belső stabilitásának és biztonságának gyengítése, ezért hatékonyan védekeznünk kell ellene” – mondta a szlovák elnök.

Herczeg Márk
külföld

Bábu fedőnéven akarták beszervezni Laár Andrást

„Jól teszed, ha talpra állsz, és mielőbb menekülsz.”

Boros Juli
Történelem

Együttműködött a III/III-as alosztállyal a legnagyobb nemzeti rocker, de annyit ivott, hogy elfelejtette az egészet

Az Egészséges Fejbőr frontembere, Petrovity Zorán nem nagyon tudott mit mondani, miután szembesítették a levéltári dokumentumokkal.

Rényi Pál Dániel
Történelem

Előveszik a beszervezési kísérlet ügyét a nemzetbiztonsági bizottságban

A jövő heti ülésen kerül napirendre, hogy ugyan miért akart az AH zarolással beszervezni egy újságírót.

kasnyikm
politika

Elővették a magánélete részleteit, aztán "titkos együttműködésre" akarták rávenni. Nem a rendszerváltás előtt, hanem most

Egy magyar újságíróhoz 2015-ben odaléptek a titkosszolgálat emberei, és azt mondták, veszélyben van. Ami ezután következett, az minden részletében a kommunista időkből ismert zsarolásos beszervezési kísérleteket idézi.

plankog
politika