Az amerikai kormány nem finomkodik a menekültellenes kommunikációjában, de az Amnesty International szerint így is elhallgatja a sokkal súlyosabb valóságot arról, hogy a legálisan érkező menedékkérőket is kitoloncolják, vagy elválasztják gyermekeiktől.
Megérkezett Guatelmalába, és senki sem várta. Máskor is előfordult már ilyen.
Minden bizonnyal Görögország felé tartó migránsok utaztak rajta.
Hát Soros György átvette az irányítást a teljes államigazgatás fölött? Hol van ilyenkor Németh Szilárd bevándorlásellenes kabinetje? :-(
Százával, éjjelente szállítják át a gyerekotthonokból a texasi sivatagban, mindentől távol felállított sátortáborba a bevándorlóktól elkobzott gyerekeket.
A brit kormányfő ismertette kormánya új bevándorláspolitikáját.
A kimentett emberek mind Marokkóból indultak Európa felé.
Itthon három hete hosszabbították meg a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Az EU-s polgárok helyett a világ más részeiről érkező, magasan képzett bevándorlók érkezését ösztönöznék.
Egy friss kutatás szerint a németek többsége még mindig fogadna be bevándorlókat, de csak szabályzott körülmények között. Az is kiderült, hogy ahol több bevándorló él, ott pozitívabb kép él az együttélésről.
A munka ma kezdődik - írta.
Igen, bizony, Európa új erős embere a téma!
A frissen érkezettek antiszemitizmust, Izrael-ellenességet hoznak. Az imámok nyitottak a békítésre, de a fiatal zsidók egyébként is elvágyódnak, lassan elfogy a közösség.
Az amerikai filozófus az új könyvében azt vezeti le, hogy miért és hogyan jutottunk ide, sőt még megoldást is próbál kínálni az egyre elviselhetetlenebb helyzetre. A baloldal hátrahagyta, a jobboldal kihasználta a gazdasági változások veszteseit, de az identitáspolitika, ha jól használják, még a bevándorlási válságra is megoldást jelenthet.
Chemnitzi típusú lázongástól tartanak, a helyszín Köthen, ahol a játszótéren halt meg egy helyi lakos.