A BBC adásában az átlagnál is rosszabb járványügyi helyzetben lévő bevándorló csoportokról volt szó.
A gazdasági bevándorlókat akarják kiszűrni, hátha sikerülne javítani a menekülttáborokban uralkodó körülményeken.
Magyarország és a magyar emberek biztonsága érdekében.
Ukránok, szlovákok és vietnamiak a hivatalos statisztikák élén.
De nem lenne ott a riporter sem, aki feltette neki a kérdést.
Hiába kérték sokan a Frontex vezetőjét, hogy ne adja a nevét a magyar határőrök erőszakosnak tartott fellépéséhez, tovább támogatta őket.
A világ vezető gazdasági lapja szerkesztőségi jegyzetben fejtette ki álláspontját az európai demográfiai válságról.
Igazi határőrök találtak rájuk a sötét erdőben.
A tanácsadócég ötletei néha annyira kemények voltak, hogy még a bevándorlási ügynökség munkatársai is felszólaltak ellene.
Néhány éve még Merkelt dicsérte, most mindenkit kidobna, akinek nincs oka Franciaországban lenni.
A riport szerint idén 75 ezer külföldi munkavállalót engedett be az idegenellenes magyar kormány, Vietnamból és Kínából is jönnek.
A márciusi bevándorlási hullám idején tartott válságülésekről ír egy most megjelent könyv az Egyesült Államokban.
Két éve 25 ezren jöttek, tavaly 60 ezren, idén már 50 ezren.
A Wall Street Journal hosszú cikkben csodálkozik rá, hogy a magyar kormány mennyi mindent megtesz a bevándorlók idecsábításáért.
Skócia hivatalosan új skótkockás mintát kreált muszlim állampolgárainak.