biatorbágy

Egy szennyvíztisztító telep fekáliát engedett a Füzes-patakba

A patak lakott területen is keresztül folyik, ezért a beleengedett szennyvíz közvetlen veszélyt jelent a lakosságra.

Fődi Kitti
környezetszennyezés

180 millió forintot ásott el a kertjében egy kokain-kereskedő Biatorbágyon

Korábban 53 millió forint készpénz értékben vásárolt két ingatlant.

Fődi Kitti
bűnügy

Négy évet kapott, amiért felgyújtotta albérlőjét

Egy biatorbágyi telken történt a támadás, az ítélet nem jogerős.

Horváth Bence
bűnügy

Nem kérnek a fővárost és a Balatont összekötő bicikliútból a biatorbágyiak

A lakosok szerint így is túl keskenyek az utcák.

Fődi Kitti
közlekedés

Földrengésecske volt Biatorbágynál

Sarkadi Zsolt
ÉLET

Egy búzatáblába rejtőzött a húga meggyilkolásával gyanúsított biatorbágyi fiú

Lovas polgárőrök segítségével fogták el.

Botos Tamás
bűnügy

Hajtóvadászatot indított a rendőrség egy 20 éves biatorbágyi fiú után

A gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta húgát hétfőn délelőtt, hogy belehalt sérüléseibe.

Botos Tamás
bűnügy

Beszakadt a tó jege két szánkózó fiú alatt Biatorbágyon

Szerencsére sikerült kimászniuk.

Czinkóczi Sándor
baleset

Összeütközött két autó Biatorbágy és Sóskút között

Urfi Péter
baleset

18 Spar után 3 Aldi is Mészáros Lőrinc cégétől bérel ingatlant

Bevásárolt a magyar gazdaság Warren Buffettje.

Herczeg Márk
gazdaság

Egy kisrepülő leszakított egy erősáramú vezetéket, teljes útzár van az M1-en Biatorbágynál

Tűz ütött ki, de senki nem sérült meg.

Sarkadi Zsolt
külföld

300 tő kannabiszt termesztettek egy biatorbágyi hétvégi házban

S. Zoltán a rendőrök kiérkezésekor még megpróbált a szomszéd lakás erkélyén zacskóban elrejteni némi füvet.

Herczeg Márk
bűnügy

Az etyeki kisvasutat sem az eszéért fogjuk szeretni

Újabb szellemvasút épülhet a felcsúti kisvasút mellett Etyeken 8 milliárdból, amit egymilliárdért még a felcsúti kisvasúttal is összekötnének. Még a legnagyobb jóindulattal is ráfizetésesnek tűnik a projekt.

Tbg
közlekedés

Elképesztő felvétel Biatorbágyról: egy vonat majdnem átszáguldott egy csapat menekültön

A menekültek épp a szomszédos síneken állomásozó szerelvényre akartak felkapaszkodni, amikor egyszer csak jött a vonat.

Rényi Pál Dániel
Egyéb

Április eleje óta keresték a rettegett biatorbágyi aligátorteknőst, egy viadukt alatt sikerült végül csapdába csalniuk az állatvédőknek

Horváth Bence
ÁLLAT