Minden Újszövetség alapú keresztény vallásból gúnyt űzve kiforgatott egy ismert bibliai idézetet. Ilyesmit a magyar közbeszédben Orbán előtt csak Tóta W. Árpád engedett meg magának.
Az ellenfelek poloskázásától nemcsak a jó ízlés kellene, hogy visszatartson, hanem a Szentírás is – jelezte Fabiny Tamás Orbán beszéde után.
Hogy mi a friss alaptörvény-módosítás értelme? Ha csaj vagy, úgyse értenéd, mert hülye vagy. Gond nélkül csinálnak Krisztusból bohócot, ha a választási mateknak az tesz jót.
Mármint az, hogy az ember vagy férfi vagy nő lehet.
De a vagyonnyilatkozata alapján közel 180 milliárd forint tartozása is van.
Polgárjogi szervezetek szerint a törvény alkotmányellenes, mivel nem valósul meg állam és egyház szétválasztása.
Az állam republikánus kormánya 2022-ben törvényt fogadott el, ami betiltotta a „pornográf vagy illetlen” könyveket az iskolákban.
„Az egész régió bizalommal tekint a szociáldemokrata miniszterre, hogy sikeresen befejezze a nagy művet, és tudom, hogy Sorin Grindeanu a megfelelő ember a megfelelő helyen!”
A bűnösök bibliájaként is ismert nyomdahibás kiadás legtöbb példányát már a 17. században megsemmisítették, de néhány darab fennmaradt.
Az akciójával egy friss oktatási törvény képmutató voltára szeretné felhívni a figyelmet.
Mit tanulhatunk a történelem első híres mozaikcsaládjától? Keresztény érték a család? Lehet más a hagyományos családmodell? A Kovász Közösség írása.
Orbán Viktor rendeletben tiltotta be a homoszexualitást megjelenítő könyvek árusítását templomok közelében. Csakhogy a Biblia is megjeleníti a homoszexualitást.
„Az elnök tegnap feltartotta a Bibliát a Szent János templomnál. Azt szeretném, bárcsak egyszer kinyitná” – mondta a demokrata elnökjelölt Philadelphiában.
Az 1462-ben készült könyv egy svájci magángyűjtő birtokába került.
✝