Sok ember kis helyen is elfér.
A 32 éves férfi Balaton-parti településen, valamint Miskolctól Pécsig több helyen is kerékpárokat lopott, illetve könyvtári könyveket is, amiket továbbértékesített.
A Szent Gellért tértől a Báthory utcáig.
Az önkormányzat dolgozói ezekkel gurulnak majd a külső helyszínekre.
És a sofőrnek még vezetői engedélye sem volt.
Többen hajtottak át a BKK mérőpontjain, mint 2020 augusztusában, amikor sokan bicikliztek a járvány miatt.
Furcsa ügy Új-Mexikóban.
Teljes a 108 kilométeres útvonal.
Szerintük az is probléma, hogy megint elmaradt az érdekképviselettel történő konzultáció.
Egyelőre keresik a jelentkezőket, heteken belül indulhat a tesztüzem.
Legszebb öröm a káröröm.
38 százalékkal nagyobb forgalmat mértek, mint tavaly ilyenkor.
A célvonalon a kormányt ütve átguruló, 23 éves biciklis tavaly három napig viselt rózsaszín trikót.
Kitérő volt a válasz.
Naponta több mint 5700 ember használja a közösségi biciklis rendszert Budapesten.