Zólyomi Tamás, Etyek fideszes polgármestere viszont a helyiekkel ellentétben nem tart attól, hogy elveszíti az állását emiatt.
Magyar pénteken Hatvanpusztára látogatott, kipróbálta a felcsúti kisvasutat, majd a kegyelmi ügy kiindulási helyszínén Bicskén mondott beszédet. Mi többek között Mészáros Lőrinc gazdagodásáról kérdeztük, amit mint elmondta gyanúsnak tart.
Bicskén a gyermekotthonban történt pedofil bűncselekményekről és a kegyelmi botrányról beszélt.
Türk Tanács vagy EU? Ez a kérdés, válasszatok.
Felcsút és Bicske előtt az Orbán-rezidenciához is beugrott Magyar Péter a pénteki országjárása során.
A Blikk szerint Pop Mert 2020-ban megegyezett az állammal, így peren kívül több tízmilliós összeget kapott kártérítésként.
A gyerekotthon volt lakója beszélt a 24.hu-nak az őt ért bántalmazásról és a nevelőkről.
Pop Mert egy interjúban mondja el, miért érezte úgy, hogy tennie kell valamit a pedofil igazgató ellen, amikor a barátja öngyilkos lett.
„Ilyen szélhámos banda, baszd meg!” – kiabálta a férfi a Gulyáságyú Média munkatársainak.
Az RTL rejtett kamerás riportjában K. Endre újra a vallomása megváltoztatására próbálta rávenni az egyik bicskei áldozatot, emiatt a felvételt a rendőrség büntető eljárás keretében vizsgálja.
Egy magánszemély feljelentése alapján.
A bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettese még most, a kegyelme és az azt övező botrány után is tisztára akarja mosdatni magát.
Most azt akarta elérni, hogy a fiú videókon mondja el, K. nem is akart vele aláíratni semmit.
Végül nem rendelték el a feltételes szabadlábra bocsátását.
Több gyerekkel is beszélt cseten az a férfi, aki ajándékokkal és közös programokkal férkőzött gyerekek bizalmába, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velük.