A legjobb emberhez fordult.
A húsz évvel ezelőtti „intim kapcsolat” miatt a Microsoft vizsgálatot indított, Bil Gatesnek valójában emiatt kellett távoznia az igazgatótanácsból.
A vagyon felosztása pedig el is kezdődött, Bill Gates befektetési cége közel 2,4 milliárd dollár értékben utalt át részvényeket Melinda Gatesnek.
Pedig épp válni készülnek.
India és a dél-amerikai országok kezdeményezik a WTO-nál a vakcinák szabadalmának feloldását. Az kérdés, hogy ez valóban megoldaná-e a világ vakcinaellátásának problémáit, az azonban vitathatatlan, hogy a jelenlegi rendszer nem működik jól.
A hírt Twitteren jelentette be a világ egyik leggazdagabb embere.
„De az emberek ezt komolyan elhiszik?”
Bill Gates a harmadik helyre került, miután a Tesla részvényára egyetlen nap alatt 6,5 százalékkal drágult.
A világ második leggazdagabb emberének alapítványa szerint kétszer annyian halnak majd bele a vírusba, ha a gazdag országok maguknak halmozzák fel az oltószereket.
Egészségügyi, oktatási programokkal és a klímaváltozás elleni harccal akar foglalkozni.
Nemsokára osztogatni kezdik Seattle-ben, az ember megkaparja az orrát és egy-két nap alatt megvan az eredmény.
Meg a spárga, a citrom, az uborka, az eper, a banán és a lime is.
110 milliárd dollárja van.
Miután Jeff Bezosnak becsúszott egy 32 milliárd dolláros válás.
Erre jutott a Globális Bizottság az Alkalmazkodásról nevű, vezető politikusokból, tudósokból és üzletemberekből álló csoport.