Persányi Miklós megromlott egészségére hivatkozva távozik március 1-ével a posztjáról.
Az Állatkert bővítése körüli balhé folytatódik.
Elvi és gyakorlati döntés is született erről.
Az eddig biztosított nettó 43,7 milliárd forinton felül.
Most azt sem árulja el, hogy az Állatkert szerint mennyi pénz kéne a beruházás befejezésére.
Lehet, hogy még 20 milliárdot kell kiköhögnie a fővárosnak, pedig már több, mint 40-et költött el rá a kormány és messze nincs kész.
A csak látványtervként létező objektum egy olyan kategóriában versenyzett, amelyben csak két jelölt volt. 35 épület kapott ugyanitt Európa legjobbja elismerést.
Európa legjobb szabadidős épülete lett az állatkert egyelőre fel nem épült biodómja.
A fakivágás terve még nem jogerős, ami Magyarországon azt jelenti, hogy a fákat már ki lehet vágni, de az azt meglapozó tervet nem láthatja senki.
15 ligetvédő állította meg az újabb fakivágást, ezúttal az Állatkert végében.
A tavaly februárban átvett területen a Fővárosi Állatkert 7 hektáros biodómot fog építeni 2018-ig.