A TV2 azt állította, nem voltak bírók a februári bírótüntetésen.
A bírói egyesület szerint ez azt üzeni, hogy a jogalkotó nem kíváncsi a bírák szakmai véleményére.
Legközelebb kit fognak listázni, kérdezte, és listába is szedett néhány lehetséges választ.
Szerinte az említett bíráknak szégyellniük kell magukat.
Az elvándorlók pótlása már most is „kreatív megoldásokat” követel a bíróságtól.
A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője rendelte el a rendszert, amit a kerületi bíróságoknak is ajánlott.
Nincs tömeges elvándorlás, nem kell lépni.
Még 2023-ban döntött úgy az alkotmánybíróság, hogy kevés a bírák illetménye.
Fontos nyilatkozat született a NER 13. évében.
Például a a Kúria nem korlátozná többé a magyar bírák azon jogát, hogy konzultáljanak az Európai Bírósággal.
Korábban Orbán Viktor is kezet rázott az amerikai legfelsőbb bíróság bírájával.
A múlt héten 29-en félrenyomtak.
Elegük lett belőle, hogy a hatalom velük takarózik, miközben választási csalást követ el.
A bírák bűne, hogy nem feltétlenül értenek egyet a kormány minden lépésével, hogy Twittereznek, és hogy olyan ördögi szervezetekkel működnek együtt, mint a Helsinki Bizottság.
Utoljára 2004-ben emelték a bérüket, vagyis az mostanra 42 százalékot vesztett értékéből a dübörgő gazdaságban.