Birher Nándor

A dékán szerint a melegek mellett kiálló pázmányos oktató hozta nehéz helyzetbe a hallgatóit

Kedden közleményt adott ki a kar vezetése, miután felmondott a harmadik pszichológus is, aki fegyelmit kapott, miután tudományos bizonyítékok alapján arról írt, a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.

Kaufmann Balázs
belföld

Felmondott a melegek mellett kiálló két pszichológus a Pázmányon, harmadik társukat a dékán hetente fogja leckéztetni a katolikus tanításról

A dékán be akarja bizonyítani, hogy a katolikusok nem is hülyébbek az országos átlagnál, és ezt maga akarja demonstrálni - pedig idáig ilyet senki sem állított.

Kolozsi Ádám
belföld

Nem hagyják magukat a Pázmány pszichológusai, akiket elmarasztaltak a szexuális kisebbségek melletti kiállásukért

Szerintük egy teljesen méltatlan és elfogult eljárásban döntöttek róluk, ezért a rektorhoz fordultak. A dékán LMBTQ+-csoporttal szembeni negatív attitűdjeit sejtik a háttérben.

Kolozsi Ádám
belföld

A HÖK szerint nem rúgják ki azt a három pázmányos pszichológust, akik szerint minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű

A HÖK szerint sem világnézeti okból indult a fegyelmi eljárás.

Bódog Bálint
belföld

Fegyelmit indított a Pázmány három pszichológus ellen, mert kiálltak amellett, hogy minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű

A katolikus egyetemről egy docenst már ki is rúgtak, miután a melegek elfogadását kutatta. Átszervezésre hivatkoznak, de korábban jelezték, hogy a kutatási témájával van baj.

Kolozsi Ádám
belföld