Negyvenkilenc évvel a 56-os megtorlások után született ítélet az egykori belügyminiszter ügyében. Ez az első bűntetőügy a rendszerváltás után amiben egykori pártállami vezetőt vonnak felelősségre
Angliában egy volt magas rangú bírónő több vallási vezetővel együtt közölte: Nagy-Britannia már nem keresztény, és nem is kellene úgy tennie, mintha az lenne. A jelentésük arra jutott, hogy szisztematikusan „keresztényteleníteni” kell a közéletet.
A bíróság szerint nem követett el bűncselekményt az ügyvéd, aki 2012 októberében vállalta, hogy egy testvérpárnak egy hónappal később visszafizet 30–30 millió forintot.
Pedig az ügyészség szerint félkész pokolgépek is voltak srác bombagyárában.
Mintha nem Hajdu János nyilatkozata okozta volna az egészet. Eközben Lázár János is a bevándorlást hozta szóba, amikor a TEK akciójáról beszélt.
5 milliárdot kifizettünk értük, lassan el is olvashatjuk őket.
A legnagyobb újságírói kérdésre keresik a választ: „HOL A PÉNZ?!”
Átolvastuk az OBH összefoglalóját arról, hogy miért kell intézkedni tavaly bírókkal szemben. Ami kiderült, hogy ugyanolyan emberek, mint mi.
Az ingatlanba jogosan mentek be, a lövés pedig jogos önvédelem volt.
Gergényinek egy koki.
Nem sietik el, na.
Homonnai János elmondta, hogy még nem látott olyan „köztörvényes bűncselekménnyel vádolt politikust”, aki ne politikai támadást vélt volna az ellene folyó büntetőeljárás mögött.