bíróság

Soha nem fog tudni beszélni, látni és járni az a kislány, akit kéthetesen az anyja azért bántalmazott, mert zavarta a sírása

Az anyát 5 év börtönre ítélték, aki egyébként az ítélet után enyhítésért fellebbezett.

Székely Sarolta
bűnügy

A bíróság ejtette a terrorizmus vádját az egészségbiztosító vezérigazgatóját meggyilkoló Luigi Mangione ellen

A bíró szerint az ügyészek nem tudták bizonyítani, hogy terrorizmus történt.

Fődi Kitti
külföld

Első fokon életfogytiglanra ítélték az afgán férfit, aki 2024-ben halálra késelt egy rendőrt Mannheimben

Az ítélet azonban még nem jogerős.

Molnár Kristóf
külföld

Letartóztatták a férfit, aki zaklatta a válófélben lévő feleségét, és több kerületet telefalfirkázott a nőről írt obszcén és fenyegető üzenetekkel

A 49 éves férfit, aki a távoltartás szabályait is megszegte, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben helyezik el.

Székely Sarolta
bűnügy

Első fokon 9-10 éve fegyházat kértek a két férfira, akik láncra verték az adósukat

A pórul járt férfi 50 ezer euróval tartozott.

Fődi Kitti
bűnügy

Jogellenesen vonta meg a Harvard támogatását a Trump-kormányzat egy friss bírósági ítélet szerint

A bíró szerint a kormány megsértette az intézmény jogait, amikor közel 2,5 milliárd dollár szövetségi támogatást fagyasztott be a palesztinpárti demonstrációkra hivatkozva.

Benics Márk
külföld

Akkora a jegyzőhiány, hogy levélben kért segítséget a Fővárosi Törvényszék elnöke

„A tárgyalásokon diktált jegyzőkönyvek leírási feladatait saját erőforrással előreláthatóan az év végéig csak jelentős csúszással vagy egyáltalán nem tudjuk megoldani” – írta a HVG-hez eljutott levélben Tatár-Kis Péter.

Benics Márk
belföld

A bíróságon is a kínai érdekeket védi a magyar állam

Fontosabb, hogy ők mihez ragaszkodnak, mint az, hogy kiderüljön, mennyibe kerülhet az adófizetőknek a tavaly felvett kínai gigahitel.

Székely Sarolta
gazdaság

Törölni kellett a Kneecap amerikai turnéját

Az egyik tagnak meg kell jelennie a bíróság előtt, Londonban.

Czinkóczi Sándor
ZENE

Az Északi Áramlat vezeték felrobbantásával gyanúsított ukrán férfi tagadja, hogy részt vett volna az akcióban

Állítása szerint a merénylet idején Ukrajnában tartózkodott.

Fődi Kitti
külföld

A fellebbviteli bíróság szerint Trump csalt, de nem kell befizetnie a fél milliárd dollárnyi büntetést

Pénzügyi csalás miatt folyt eljárás Trump és két fia ellen.

Windisch Judit
külföld

Mégsem bővíthető a bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó, megsemmisítették a környezetvédelmi engedélyt

Az engedélyt a település önkormányzata támadta meg, a másodfokú környezetvédelmi hatóságként eljáró minisztérium számos hiányosságot talált.

Haász János
belföld

Bolsonaro házi őrizetbe került, miután telefonon keresztül becsatlakozott egy miatta rendezett szimpátiatüntetésbe

A bíróság szerint a közösségi média használatával megsértette a megelőző óvintézkedéseket.

Molnár Kristóf
külföld

P. Diddy egyik volt barátnője szerint a producer elkötelezett családapa, „aki már évek óta nem volt erőszakos”

Virginia Huynh, aki korábban „3. számú áldozatként” visszalépett a pertől, most levelet írt a bírónak, amiben a producer szabadlábra helyezését kéri.

Benics Márk
külföld

Kivégezték Iránban az állam ellen harcoló szervezet két tagját

A vádlottakat a közvagyon rongálása és „a nemzetbiztonság megzavarása céljából terrorista szervezetben való tagság” miatt ítélték el.

Székely Sarolta
külföld