A lap azt írja, a BKV hirdetési felületeit a cég leányvállalata, a Peron Reklám Kft. kezeli és értékesíti, a szerződés pedig kizárja a politikai hirdetések elhelyezését.
A lap megkérdezte a főpolgármester-jelöltjét, milyen dokumentumok igazolják, hogy jelezte a BKK, a BKV, és a főváros vezetésének a felújítást ellenző álláspontját, de ilyen iratot nem kaptak.
A síncsiszolás csak az egyik irány. Textil-, játék-, könyvértékesítéssel is foglalkoznának.
A T-Systems volt vezérigazgatója tagadja a felhozott vádakat, panasszal élt, és feljelentette az eljáró nyomozókat és ügyészeket.
Kaszás Zoltán a vád szerint egy bűnszervezet segítségével 100 százalékban túlárazott alvállalkozói szerződéseken keresztül tette zsebre a BKV-ból származó pénzeket. Közben a bűnszervezet feje megegyezett az ügyészséggel, és szocialista politikusokra vallott.
„Elsődlegesen turisztikai célú hajózási szolgáltatás beindítását” tervezi erre az évre a BKV.
A BKK sem nyelte be, hogy a BKV belső vizsgálata felmentette a tomboló sofőrt, ezért új eljárást kérnek.
Több mint három évig a periratokat sem vették át.
A 280-as szériánál sikeresebb nem volt.
Karácsony szerint azért jár a prémium a BKK és a BKV vezetőinek, mert teljesítették, amit vállaltak. Ráadásul a prémiumról szóló határozatot a Fidesz fővárosi frakcióvezetője is megszavazta.
Fogta az újszülött fejét.
Csak karbantartás volt, így maradt az elviselhetetlen zaj.
Idejében szóltunk.
Nyáron 40 új sofőr állt munkába a cégnél.
Bár a BKV sajtóosztályán a marihuánának még a szagát sem ismerik, elárulták, hogy nem a kenderolaj tehet a szokatlan illatokról.