Bolla Tibor a kurzusváltást is túlélve, 13 éve vezeti a BKV-t, közben rejtve szoros szálak fűzik egy bűnszervezethez, ami éveken keresztül szisztematikusan fosztotta ki a közlekedési vállalatot. Úgy látszik, hogy a „szürke hivatalnokot” és a bűnszervezet fejét a barátságnál több köti össze. A Nagymester-saga legújabb epizódja sem okoz csalódás.
Elindult a fővárosi cégvezetők kiválasztása, de a jelek szerint nem érkezett elég jó pályázat.
Az EKSZ elnöke szerint „az utasok haragjának, frusztrációnak kiszolgáltatott járművezetőket magára hagyta a hatalom”.
Eltört egy nagynyomású vízcső.
Kedd este óta nem sikerült helyreállítani az áramellátási hibát.
Majd októbertől a reptéri 100E busz bérleteseknek olcsóbb, másoknak drágább lesz a mostaninál.
A DK feljelentést tesz az ügyben.
Magyar Péter szerint újabb sikert értek el.
A fővárosi cégvezetők kiválasztása miatt estek egymásnak a pártok. Baranyi Krisztina előállt egy kompromisszumos javaslattal.
Hét évig halogatta a fizetést.
Teljesen le kellett zárni a Jászberényi utat Kőbányán.
Erős kép, hogy 5 politikus ül a vádlottak padján korrupció vádjával, de jó pár dolog nem stimmel ebben az ügyben. A hatóság tudatosan zavarja össze az ügyet, a főszereplők hiánya ordító, és van egy kulcsszereplő, akit az ügyész feltűnően távol akar tartani a tárgyalóteremtől.
Elindult a parkolási és a BKV informatikával kapcsolatos korrupciós ügy tárgyalása. Az ügyész bedobta egy újabb szocialista politikus nevét, de az ügy továbbra is sok sebből vérzik. A főszereplők hiányozhatnak a vádlottak padjáról.
A Mercedeseken lesznek fedélzeti kamerák és nagy méretű monitor, az üléseknél pedig USB-csatlakozókon lehet tölteni a telefont.
A BKV szerint egyedi esetről van szó, a munkatársaikra nem jellemző a hasonló viselkedés.